Lapszemle, 1928. március

1928-03-09 [1336]

kimondja a törvényjavaslat,nogy a középiskolában egy osztályt legfeljebb kétszer lehet ismételni,a közép­Iskola tantárgyalnak felsorolásakor pedig kimondja , hogy az u.u. leltételes tantárgyak közé beleszámi tód­nak a kisebbségi nyelvek is.Igán súlyosan érinti a kisebbségi iskolákat a javaslatnak azon rendelkezése, hogy minden iskolában kell legyen egy terjedelmes kö&yv tár,tovébbá rajzterem,zeneterem és fizikaterem,aztán fölőíajzi,történelmi,természet tudományi és fizikai múzeum,teljesen felszerelt laboratórium,sőt a kézügyes­ség gyakorlására külön iparmühely Ugyancsak kisebbségi szemponttól rendkluül sérelmes az az intézkedés is. mely egy külön bizottságot alakit az ország területén működő összes tanárok diplomájának felülvizsgáláséra. sőt a 132.§-ban kimondja,hogy ha a kisebbségi tanárok már át ls -estek a román nyelvvizsgán,ismet kötelesek ilyen román nyelt 1 vizsgát tenni és ha egy évi határ­időn beiül le nem teszik,elveszi tik tanítási Jogukat Igen í ig.j elemreméitő végül a javaslatnak azon intéz­kedése is,hogy a hittanár nem lehet pap degf el jebb a Jelenlegi pap-hlttanai ok maradhatnak még meg állásuk­ban . á-jiiáiLz,£y_£ i £giLaak _silalJ^ikiiJ k 2ie.Jie.nd.fi..kílxláxJ ­tést a Nagyvárad 8/55 és Dllenzék 9/55 ministartaná­csi határozat alapján következőleg részletezik ko­lozcvérl károsultaknak jut 9,60Ü.ÜOO- a nagyváradlak­nak 6,800,000,a targul-ocnalaknak 980.000,a jassiaknak 120.000 és gyimesieknek 130.000 léi.,

Next

/
Thumbnails
Contents