Lapszemle, 1928. március

1928-03-29 [1336]

a képviselőházban nyíltan ls ki jelen tette,hogy "a német nép nem óhajtja magának, azokat, akik magyar nevelést és magyar iskoláztatást kivannak ; mert az idők folyamán a magyarságba olvadtak bele",-ezzel az ünnepélyes kije­lentéssel a románisi magyar és német kisebbségek kö­zötti konfliktus formailag is befejezést nyert Júniusig, vagyis a jelenlegi tanév befejeztél! változatlanul még megmarad mindenütt Szatmárban a mostani helyzet.a nyár folyamán aztán kiszáll a helyszínére egy,a magyar párt és német parlamenti esoport által kiküldendő vegyes bi­zottság,hogy a vitás helyeken végleges heíyzetet teremt­sen és igy egyszersmindenkorra véget vessen a kérdés miatti súrlódásoknak a két kisebbség között . á tQl törvény,jay^aÍa^,^flnaMB ti^y-zgi-. öőeí-le.ntétek merültek fel a Nagyvárad 27/71 szerint A szenátus ugyanis Niemerower főrabbi indítványára a törvényjavaslatba o]yan szakaszt vett fel .mely egy zsidó egyházfő kinevezéséről szól.Vagyis metropoliát létesit az összes romániai zsidóság számára- Amde s a zsidóság nem ismer hierarchiát,a ZPÍŐÓ vallásban minden egyházköz­ség független, a romániai orthooox zsidók tehát Mlémer­ovyer indítványát valóságos merényletnek tekintik mert soha nem hajlandók elismerni egy neológ főpap irányitásá* Senor bukaresti orthodox főrabbi éppen ezért azonnal tanácskozásra hívta össze Bukarestbe Románia összes orthodox zsidóinak megbízottait s ez az értekezlet ki­mondta.hogy ha Niemerovver nem vonja - vissza indítványát

Next

/
Thumbnails
Contents