Lapszemle, 1928. március

1928-03-28 [1336]

4 Presse /26/Hainls«xh szövetségi elnök nyilatkozatát közli, melyben Ausztria sorsával foglalkozva azon meggyőződésének adott kifeje­zést, hogy a kis osztrák köztársaság nem tarthatja magát,ha a politikai és gazdasági korlátok továbbra is fennmaradnak. AB elnök atalt a néző­gazdaság terén elért nagy eredményekre, melyeket azonban nem lehet az össze* problémák végleges iiegoldásának tekinteni. Bár Ausztria helyzete az összeomlás óta lényegesen javult, jegyezte meg Hainisch, mégsem le­het előre mondani, hogy az ország hogyan fogja pénzügyi és gazdasági egyensúlyát fontarthatni. A raonarohisztikus mozgalomnak Hainisch elnök nem tulajdonit gyakorlati jelentőséget, a Habsburg-ház szerinte Ausztria számára véglegesen elintézettnek tekinthető, még a császárhű Tirol és Vorarlberg is köztársasági érzelmű, s Ausztriában a monarchisták száaa aligha tesz ki többet,mint 5 ^-ot. AZ elnök azon meggyőződésének adott kifejezést, hogy Ausztriában nem támad fel többé a monarchia, még akkor sem, ha a Habsburgok a magyar trónra visszatérnének, AS összes- lapok közlik a vasárnap lezajlott w&hringi ós salzburgi községi választások eredményét, melyek az eddigi állapoton nem változtattak, bár a szociál­demokraták propagandájukkal mindent elköv»ttek 8 h.bgy a-mérleget a maguk; javára billentsék. Az Arb. Ztg. /&?/ azonban máskép látja a helyzetet és kategorikusan kijelenti, hogy a választok pálcát törtek 3eipel kan­cellár politikája fölött a hogy ezért a kancellár kormányzatának napjai meg vannak számlálva. Gürtler dr» volt miniszter a keresztényszocialis­ták gráci pártgyűlésén nagyobb beszédben foglalkozott a belpolitikai helyzettel,nalyaek során kemény kritikát mondott a szociáldemokraták iűagatartásáről la a csatlakozás kérdésé* érintve, hangoztatta, hogy Ausztriának addig kell élnie, mig sikerül kivívnia a Német Birodalom-

Next

/
Thumbnails
Contents