Lapszemle, 1928. március
1928-03-28 [1336]
nevü sajtój^ban^ szervez eté ben, Zita királyné megoperálásáről az összes magyar lapok közlik, hogy Gudenus báró kedden táviratot küldött Sam-Sebastiariból Budapestre* amely szerint Zita királynét vesebántafcmai miatt megoperálták, 4z operáció szerencsésen sikerült* » Uj délszláv válság közeli bekövetkezésérái cikkezik a •Magyarság" vezetőhelyin ma fiat térien" Kcínel, amelyben rámutat, hogy a nettunoi szerződés ratifikálásának június 27-ig meg kell történnie s ennek érdekében a jugoszláv politikának mindenképpen érdeke, hogy Radiceotis bevonja a kormányba s ha B&dics kitart külpolitikai álláspontja mellett, Tukicsevics leállása nem késhetik sokáig, A helyzet most megint Radics kezébe adta a lehetőségek egész sorozatát, ha ratifikálja Nettunot^ elveszti még a megnaradt népszerűségéi< ha harcba száll ellene mindent eljátszhat Belgrádban* A horvát kérdés rendezésére a cikkíró szerint, moiat lehetne valamit csinálni* ha volna elszántság és n-gyvüsmlus% a akár Belgrádban, akár másutt, A cikkíró rámutat,hegy esetleges , r . , Belgrád a nettuneá egyezmény/te tifikálásával csác időt akár, nyerni, mert az argol^SS&kai kölcsön ügye elárulja, hogy Jugoszláviának legfőbb célja a üelgrád-Cattaro-i stratégiai vasútvonal kiépítése, A ciMc iró ránutat, hogy Szerbia lyugat erkölcsi és anyagi segítségével romba ta le Európa két konzervatív hatalmát Törökországot és Ausztria-iíagjar országot, ma pedig a Belgrád-Battare-i strats&ai vonal kiépítés* és a nyugati nagyhatalmak végzetes tájékozatlansága _folytáa § fascista tália kerülhet sorra és könnyen ar^ol pénzen szabadithatják rá a Szovjetet,, amely máris, amint a moszkvai "Pravda" közleményeiből megállapítható^ melegen üdvözli a szerb stratégiai vonal kiépítését, A ciWr iró szerint Jugp szlávi a törtethet* uj fordulat előtt áll* bel- és külpolitikája uj sínekre készül s attól lehet tartani, hogy az érdekelt