Lapszemle, 1928. február
1928-02-17 [1335]
A magyar pértvezetőség ellen vezércikkezik az ellenzék 17-ben gröf Teleky idém* Kifogásolja, hogy már hetek sőt hónapok óta alig hallani valamit* hogy akár intéző bizottsági,akár tagozati üléseken valami is történt volna, ami azt igazolná, hogy a magyar párt életében van akarás. Szinte már el is kell felejteni, hogy a romániai magyarságnak egyáltalán van pártja. Szidőszerint különösen a gazdasági válaág a legsúlyosabb problémája Romániának, illetve 3rdélynek v ezen a téren azonban a magyar pártvezetőség egyáltalán nem fejt ki semmilyen szervezkedési te veken ységat., A nyilvánossági jog kérdésében végre három érdembeli döntésről adhat hirt a teleti Ujség 17. Megkapta a nyilvánossági jogot a medgyesi német gimnázium, a temesvári Notre Dame leányiskola és működési engedélyt kapott, de nyilvánossági jog nélkül a Brassói Re forrná tus Középiskola. , Megint egy iskoláépiiSsi sérelemről számol be a Brasói Lapok 17A szatmárme gyei tisztán magyar lakosságú Avasujvárnak 4 iskolaépülete is van 8 ezek közül kettőt már elvett a román uralom illetve Anghelescu közoktatásügyi miniszter államiskola céljára most mégis arra kötelezték a községe % hogy uj állami román iskolát építsen, mégpedig a községtől három kilométerre ki^Lölt helyen. Az iskola építéséhez maga az állam 45 .,000 lei készpénzt., cserepet és faanyagot adott, maguk a község magyar lakosai pedig ki voltak rendelve közmunkára az építéshez^ d a még ez sem volt elég- mert most még külön adót vetett ki a hatóság a magyarokra, s van olyan gazda* akinek 8-10.000 lei iskolai adót kell fizetnie.