Lapszemle, 1928. február
1928-02-13 [1335]
Titulescu tiszteletére az Union Interalliée-ben ebéd volt, melyen Foch marsall„Marin nyugdíjügyi mínister, a "Románia barátai"egyesület elnöke^Bargeton francia sajtdfönok.Fleury gróf, a <<uai d'fiursay sajtóosztályának tagja, Siamandy stb.vettek részt• &ülpohtika « A Temps 10. vezércikke a francia-amerikai döntőbírósági szerződéssel foglalkozva, részletesen ismerteti annak egyes pontjait,-melyeknek más helyen teljes szövegét is közli,- s főleg a bevezetésben fognagy lalt ünnepélyes háború-ellenes deklarációnak tulajdonit igen yeieidtákaay erkölcsi jelentőséget. Az Oeuvre 11„ Figaro 11. Hindenburgot támadják,amiért a né* met parlament feloszlatása ellen interveniált.B lapok szerint a német választások kitolása csak a nacionalisták érdeke lehet. A Franciaország ós Svójc között a "szabad zónák"ügyében létrejött döntőbírósági egyezmény mielőbbi ratifikálását sürgeti a Journa 1 ós Petit Párisién 10. A holland kormány közölte a népszövetség főtitkárságával, hogy mivel egyedül ő és a spanyol kormány tartotta meg azt az 1925.-i közgyűlési ajánlást,hogy a hadianyag-kereskedelemre vonatkozó adatokat jeleni sak be a kormányok.-na a többi állam ezt továbbra sem teszi meg.ggy a holland korm-'ny is abbahagyja a szóbanforgó adatok közlését, /ropulaire 10./ Paul-Boncour Guérte-ben előadást tartott a népszövetségről, s a szent-gotth rdi eset kapcsán kárhoztatta a nópsz.-i eljárás lassúságát, más oldalról azonban magasztalta a népszövetségi intézményt,amely szerinte a béke legszilárdabb biztosítéka, a pacifista szocializmus mellett. /Temps 10J August Abel a német Jung-Deutsdiand nevü pacifista szövetség vezetőtagja, Parisban előadást tart a francia-német közeledés szükségességéről. Az Oeuvre lO.ben ugyanezt az eszmét hangoztatja,mert szerinte egy német-francia blokk a béke legjobb garanciája lenne.Németországnak seerinte Olaszországgal csak egy ügye van^ a tiroli németek kórdése.Ami aa Ansc 1 st illeti,az Ausztria ügye,ha csatlakozni akarnak az osztrákok,majd ki ./üvánitják e szándékukat.