Lapszemle, 1928. január
1928-01-24 [1334]
jobb tanúbizonysága annak, hogy Nagy Emil nem áll azon a politikai magaslaton, hogy nyilatkozatait és nézeteit komoly mórlegelés tárgyává tehessük. Különösen hibáztatják Nagy Emilnek a biróságokra vonatkozó megállani tását^ amely szerint Nagy Emil nmtartja a mag3ar biróságot illetékesnek arra, hogy ügyét odavigye. Nagy Emil ezzel a megállapitásáral túlmegy még a legszélsőbb hal oldalnak a biróságokra vonatkozó is, / felfogásánál/A független magyar biróság olyan nagy érteke az orsz^néc hogy senkinek, de különösen egy volt igazságugyminisztemek nem lehet olyan megáll api tá sokat tenni, hogy egy szakesküdt széket kivan az ügyben. Nagy Emilnek mint volt igazs^ágyminisztemek kell legjobban tudnia, hogy mennyire a kritikán felüliek a biróséíg intézkedései. Nagy Emil most már nyiltan bevallja, hogy nem annyira Apponyi Albert nagy érdemeit akarta feltárni a "Pesti Hirlap" január 10-1 cikkében,hanem a magjar diplomáciai sikerét, akarta kikezdeni. Ez a beismerés még súly osbbitja 1)1 agy Emil eljárását, hiszen a mai viszonyok között tényleg heroikus feladat a magyar diplomácia munkáját megnehezíteni. Ez nem egyeztethető össze még azzal az akcióval sem* amelynek érdekében való működését Nagy Emil oly előszeretettel szokta emlegetni - A "8 Orai üjság" rá is mutat, hogy a szociáldemokraták már át is vették Nagy Emil erveit s a szociáldemokraták ós Nagy Emil feayverbarátsága megismétlődóse 1-ehet annak, ami 1917-ben történt, amikor akadtak politikusok, akik levetve a konzervativ gúnyát radikális és szocialista politikát csinál tak.A "Pester Lloyd", a "Budapesti hi r iap" v az "Újság" idézik a mm mim mm mm mmm mm mm m>mm mmmmmmmmmmmm mmm •.•MnAa bukaresti "Universul"-nak és "Viitorul"-nak Nagy Emil ós Bethlen István polémiájáról irt cikkeit, amelyeket a január 27-i román szemle nzJDsm már részletesen isnertetett. A "Pester 11 oyd" mai száma közli Nagy Emilnek a "Pester Ll oyd"hoz intézett levelét, amelyben a "Pester