Lapszemle, 1928. január
1928-01-23 [1334]
teendő demarcheot, hogy a kisentente kormányai csupán adatokat fognak terjeszteni a Népszövetségi Főtitkárság, illetőleg a Tanács elé s belá tásukra bizza, hogy tesznek-e valamilyen intézkedést. Nem tudjuk,hegy Benes dr. és kollégái maguktól jöttek-e annak f elianérésére, hogy a 1 legbö. kapott vádakia fölötte kockázatos a Tanács elé állani, vagy pedig valamely nagyhatalom figyelmeztette eket erre, annyit azonban megáll api t hatunk, hogy a külföldi sajtó az a része is, amely máskor fenntartás nélkül helyesel a kisententenak, ebben az ügyben fel tünően tartózkodó álláspontot foglal el, E&yelőre megvárjuk milyen adatokkal fog nak ^enesók Genfben előállani, ha azonban azok is olyan hitel esek,mint a cseh 1 apókban megj elent "lelépi ezósek", akkor majd a külföld is meggyőződhetik, hogy az egész kampánynak nem is volt más célja, mint Magyarojszsg meggyanusi tása.Az összes vasárnap reggeli lapok közlik a párisi Havas-jelentést, armly szerint a "Petit Párisién" jelenti, hogy miután a Nópszövétség Tanácsa nem lépett közbe közvetlenül Weverka cseh követ hivatalos lépese után, most a kisentente államainak intervenciója következik s három egybehangzó jegyzéket adnak át, amelyben emlékeztetik a Tinácsot arra a szerepre, amelyet a Tanács magára vállalt, nem fognak hivatkozni a másodk cikkre, hogy a Tanács kladóktalan egybehivását kór* jók; nem is terjesztenek elő formális panaszt Magyarország ellen 3 csupán arra azoritkóznak,hogy közöljék azokat az adatokat, amelyek megkövetelni látszanak, hogy a Tanács gyakorolja invesztigációs jogát, A "Petit Párisién" megállapítja, hogy máris bizonyos ellenállások matátkoznak s speciális érvekre hivatkoznak, nehogy most olyan precedenst teremtsenek, amelyet később automatikusan kellene alkalmazni, ka esetleg más országok is megsértenék a fennálló rendelkezéseket. Bécsi forrásból közlik a lapok a "Neue Freie Presse" amaórtesülósót, hogy január 21-én G enfben átnyújtották a kisentente jegyzékét a szentgotthárdi fegyvercsempészés ügyében.- ORSZÁGOS LEVÉLTÁR OAI.