Lapszemle, 1928. január

1928-01-20 [1334]

tárgyaljon. A belgrádi tárgyalásokról a demokrata klub hoaaau kom.ái­nikót adott ki részletezve a programja)*. A sok követelés végrehajtása céljából széles nemzeti koncentrációt akarnak létrehozni ogószaégea parlamenti mechanizmussal.A főbb irányvonalak tekintetében elvi meg­állapodásra jutottak ós tárgyalásait folytatni fogja a többi csoport képviselőivel is., A széles koncentráció hivatása, hogy az országnak feladata magaslatán álló kormányt adjon- Hogy ebbe a keretbe a pa ­rasztdemokrata koalioió mint páregység lépne-e be vagy pedig szoro­sabb egyesülés jönne létre, az a további tárgyalásoktól függ, - A komunikő 3zóles koi-imontálásokra adott alkalmat s általános vélemény az, hogy a helyzet súlypontja Belgrádból Zágrábba tevődött át, ahol a poraaztdemokrata koalíció vasárnap együttes ülést tart. Zágrábi jelent tések szerint a líádica-párt meglehetősen hidegen fogadta Dávid ovi c3 kísérletezését s nem hisznek as őszinte közeledésben, Főleg azt kifo­gásolják, hogy a demokrata kongresszuson több szónok a legélesebben támadta a tervezett "uj területek frontját", a szerb hegemonisztikus törekvéseket azonban senkisem bélyegezte meg. Davidovica kötelessége lett volna, hogy határozottan elítélje a nagyszerb hegemóniát és han­goztassa az o.jssoa országrészek egyenjogúságát, A jelek szerint Pri­biosevicsék azt követelik, hogy mileőtt megalakítanák az uj parlamen­ti cspoportosulást, buktassák meg előbb a demokraták a kormányt éa szakitsák meg a kapcsolatot a radikálisokkal, mert máskülönben nera biz nak őszinteségükben, A demokraták viszont erre ne.m hajlandók, mert at­tól félnek, hogy ebben az eaetbea a paraaztdemokrata koalioió az ő megkerülésükkel külön megegyezést kötne a radikálisokkal /Búesiaegyei Napló 20/

Next

/
Thumbnails
Contents