Lapszemle, 1928. január
1928-01-17 [1334]
A magyar kormánynak a valorizáció kérdésében vallottfelfogásában beállott hirtelen változásról szól a "Frankf.Ztg." /1232/budapesti h-levelezój ének Bud pénzügyminiszternek az egységes párt értekezletén tett kijelentéseit ismertető távirata. A tudó sit ó szerrint a kormány döntése az összes politikai és gazdasági körökbea élénk megelégedést keltett ée a kormány felfogásában való hirtelen forkormánypárt-i/ dulatot bizonyos /6oportoknak a kormány politikai felfogásával aaló hosszabb idő óta észlelt elégedetlenségével hozzák összefüggésbe, Azoknak a csoportja, akik most már a kormánypártban is front változást követelnek a demokratikus irányban, mindig nagyobb lesz. Bethlen gróf legjivenb csoportja, az u.n, centrum-frakció már a kormánypárt elégé" detlen tagj ainak kizárását vagy önként való kilépését követali. Az említett elégedetlenség a numerus clausus revízióját célzó javaslatra is kiterjed. Erre a javaslatra most ki akarják mondani a sürgősséget, ugy hogy az már legközelebb tárgyalásra kerülne, mely alkalommal talán ebben az ügyben is t i szt a hel yzet fog keletkezni, - A "Frankf, 'Ztg. " /13/34/budapesti h-levelezőj ének egy másik távirata j elenti, hogy a hadikölcsön valorizálásának kérdése lázas izgalomba hozta a politikai és a gazdasági köröket. Bud pénzügyminiszternek jelzett kijelentése tényleg megtörtént a képviselőházban, azonban nem keltett teljes megelégedést, hanem egyelőre csak annyiban bir jelentőséggel, araennyi" ben a kormány két év óta képviselt azt az álláspontját, hogy a hadikölcsön valorizálása lehetetlen, végre feladta. Ezután a tudósító a pénzügyminiszternek, valamint Barace dr. , demokrat a párti képviselőnek a Házban tett kijelentéseit ismerteti, megjegyezvén, hogy a pénz" ügyrainiszter beszédének benyomása alsfct az a nézet terjedt el, hogy a kormány megváltoztatott állásfoglalása által me^örtént az első lépés abban az irányban, hogy a valorizálás megváló sitása belátható idon