Lapszemle, 1928. január
1928-01-02 [1334]
jegyzékkel, mely utóbbi ugyan negernl i ti annak s züks eleségéthoe;y-a trianoni sztrződés w igazságtalanság^it" gazdasági és néprajzi téren ki kell küszöbölni A magyar lapok szerint a magyar országgyűlés to vább fog foglalkozni ezzel atémával % tehát a legközelebbi időben ismét számolni lehet a középeuropai izgalom fokozásával, annál is inkább , mivel az utóbbi időben Bothermere lord angol ujságkirály előre dolgozott Horthy-Magyarország számára. A Franc ziaország { Jugoszlávia és Csehország ellen Budapestről kiinduló hajsza számunkra már azért is érdekes, mert vele három még nem egészen nyugvópontra jutott probléma kapcsolatos: a Habsburgok visszat érésa f a német Burgeland te? vezett ejárulása és Kahr-Bajorország bizonyos körei által kezdeményezett . rendkívül kétértelmű, tisztán dinasztikus orientálásu külpolitika. Sok mindent ir a cikk Millerandról 3 Mussoliniről és Heim dr.-ról Magyarországgal kapcsolatban. Millerand segítette volna elő Habsburg! Károly első puccskísérletét, amely dacára a Paléologue-féle igérettek'nek és Fouchetnak „ Htíbhyn hiúsult meg, annál is inkább-, mert Horthy * akkor már hasznosabbnak ismerte fel az angol-szász orientációt a frar.cziánál. A legiti mist a Bauer bajor ezredtes nemcsak a "vörös cárhoz" utazott Moszkvábay hanem HorthyhjE is. Sodengróf és Pittinger nem szegyeitek magukat Cania von Kanja szélső német-ellenes Horthyt emberrel az elegáns Hungária-szállodában /Budapesten/ konferálni* A Millerand-féle politika,amely nél Horthy-Magyarország és a "Rendscheit" fontosább fogurák voltak, meghiúsult , Ezzel szemben igaza volt Marc Hanrynak, aki Millerand-al szemben már 1920*-ban azt mondotta^ hogy Magyarország a legjobb uton van, hogy angol gyarmattá változzon át. Anglia célja az egész kontinentális hajózásnak uralma Hamburgtól a Fekete-tengerig* AZ angol-szász nagytőke érdekében van feltétlenül, hogy Hkiropának egységgé való fejlődését megakadályozza. f Serédi hercegprímásról a "Bayerische Staatszeitung" /L927. dec. 3.-279/ y-jelzésü budapest i munkát ár oától közöl tudó-