Lapszemle, 1928. január
1928-01-12 [1334]
attól tart, hogy a kivándorolt törökök helyébe költözött kis-ázsiai görögök közt az ottani szlávok elveszítik idővel szláv jellegüket és asszimilálódnako . Magy arország ,, Az érdeklődés központjában a szentgotthárdi fegyver-ügy áll, ügy a belgrádi, mint a zágrábi lapok hosszabb cikkben számolnak be e kérdésről. Megállapitható azonban egész határozottsággal, hogy e kérdésben is a horvát sajtó sokkal ellenségesebb , .magatartást tanusit mint a belgrádi sze r b sajt ó. A mai tudósítások főkép a kis-entöntenek e kérdéssel szemben tanúsított magatartásáról számolnak be külföldi forrás alapján. A kis-onten te közös lépését illetőleg még a legellentétescbb hírek vannak forgalomban, Amig egyes lapok már tudni vélnek egy a budapesti kormánynak átadott tiltakozó jegyzékről és a népszövetségnél teendő lépésről, addig az későbbi hirek már kénytelenek cáfolni is., A '/romé / ÍV-9/ és a P olitika /7/ tartózkodik külön vélemény adásától és mindössze a Szlovenc e és a -^ester Lloyd cikkének közlésére szorítkozik, amelyben az előbbi lap a fegy verszállit ási-ügyben restaurációs k ís érletet lát, amellyel szerinte Magyarország csak ellentétbe jut szomszédaival. Utóbbi lapnak pedig ama cikkét közli, amelyben az egész határozottsággal megállapítja, hogy a kisantantnak nincsen tiltakozási* ;joga a népszövetségnél, i. lap kom-mentárt sem füz e cikkekhez„ Terjedelmesen e kérdéssel a zagrebi Obsor és Morgenblat t foglalkozik. Az Obsor cikkeiben főleg azt akarja oebizonyitani, hogy Magyarországot, a békeszerződés tilalma ellené re Olaszország fegyverzi . Az Obsor /íi/ budapesti forrásból közli, hogy a kisantant b udapesti képviselői felvilágosí tást kértek ez ügybe n a magyar k ormánytól . A demars eredményét titokban tartják.