Lapszemle, 1928. január

1928-01-11 [1334]

hogy a kommunizmusnak Magyarországon való "bukása után a lakosságnak igen csekély értékű rétege kerítette "birtokába a kormányhatalmat és hogy még ma is a magyar közéletben ol yan emberek töltenek be fontos szerepeket, goelyeket a héboru előtti időkben kiváló férfiak töltöt­tek be. Az u.n, "uj kurzus", amely kereszténynek és nemzetinek ne­vezte magát , anélkül, hogy egyik vagy a másik lett volna, nem volt válogatós eszközeiben, a letűnt korszak liberalizmusával szemben; főfegyvere a meddő antiszemitizmus volt és ma is az. Hogy a ke re sz ­tény diákokat az egyetemen megvédjék és az életért folyó harcot meg^ könnyítsék nekik, bizonyos "államférfiak", a la Haller és Teleki azt hittak, hogy az u.n,"numerus clausust" kell bevezetniük. 3ethlen gróf, «ki teljesen európai módon gondolkodik, a genfi Népszövetség legutóbbi ülésén megígérte, hogy a nunerus cl aususról szóló törvényt módosítja és hogy a magyar zsidóság számára elviselhetetlen szaka­szokat a magyar Corpus Juris-ból eltünteti* Utasította a kultuszmi­nisztert, hogy készítse el az illető törvényjavaslatot, ami meg is történt, És ez ellen a diákság az egyetemeken rendkívül hevesen tün­tetett. Az emiitett középkori törvény változásáról nem akar tudni semmit. Az egyetemi hallgatók a tüntetések alkalmával zavargásokra ragadtatták el magukat, amelyeket a legszigorúbban el kell Ítélni; mentségükre azonban legyen megemlítve, hogy nagyon valószínűen olyan elemek / sőt néhány tanár is/uszitották őket, akik az ifjúkori meg" gondolatlanságot esetleg zavaros politikai célokra szeretnék kihasz­nálni, Es ha a kormány már elő: t lépett volna fel erélyesen a diák­bajtárságok verekedései és törvény-ellenes igazolási követelései el­len, akkor már régen helyre volna állítva az összes főiskolákon a nyugalom, A tüntetők elkeseredését fokozhatta az a körülmény is, hegy a Nemzeti Színházban előadták Szomcry Dezbö, ismert tehetséges

Next

/
Thumbnails
Contents