Lapszemle, 1928. január

1928-01-10 [1334]

ugyanis ezzel a. kérdéssel kapcsolatban általános politikai aggodalmai vannak. Benes vigyáz, hogy meg ne bántsa Olaszországot s ennek érdeké­ben esetleg lemond arról, hogy kellemetlenkedjék a magyar kormánynak. Az összes reggeli lapok közlik a bécsi távirati iroda gráci jelentését amely szerint Belgrádból jel antik a "Tagesposf-natc, hegy a belgrádi kül ügymin isztsriumh-ji cáfolják a hirt, hogy a kisentente a Népszövet­séghez fordult a szentgotthárdi eset miatt. Cáfolják azt a jelentést is, hogy a kisentente külügyminiszterei március 5-ón találkoznak, s kisentente értekezletét ezidón Romániában tartják meg., még pedig feb­ruárban, vagy márciusban,, A "Pesti Napló" belgrádi tudósitója jelenti,, hogy belgrádi politikai körökben ugy tudják, hogy a kisentente kormá­nyai között eddig még nem jött létre megállapodás s az a felfogás,hogy a Népszövetségnek kell interveniálni mint az ellenséges államok le­fegyverzésére illetékes legfőbb szervnek, s ha a Népszövetség nem haj­landó erre, akkor a kisentente államai meg fognak állapodni a további lépéseket illetőleg.- Közlik a lapok a bukaresti ^rient-Radio jelen­tést, amely szerint Duca ideiglenes külügyminiszteri minőségben tanács kozott a bukaresti jugoszláv követtel a szentgotthárdi eset ügyében. Ma már kétségtelen., hogy Lengyelország teljesen távol áll a géppuskák megrendelésétől^ mondja az Orient-Radio,- a kisentente-államok közös egyetértésben vizsgálják meg , hogy milyen álláspontra helyezkedjenek. A kérdéssel három fórum foglalkozik /?/« a nagykövetek értekezlete, a Népszövetség és a kisentente, A tárgyalások tovább folytatódnak. Az "Ujs^g" belgrádi jelentése szerint a "Pravda" ugy tudja, hogy a kis­entente még nem tárgyalt a teendőkről.­Baldwin worcesteri beszédében a "Nemzeti Újság" londoni je­lentése szerint, beszámolt az angol kormány külpolitikai tevékenysé­géről. Nagy megelégedéssel emelte ki, hogy a német katonai ellenőrzés megszüntetése után t Magyarországról is tosszahüák a katonai ellenőr­ző bízott.só/rot. amely a bókének igen/§!őrehaladását jelenti.-

Next

/
Thumbnails
Contents