Lapszemle, 1928. január

1928-01-07 [1334]

hogy ezen szövetség életképességét, amelyben az utóbbi időben sokszor kételkedtek, újból hangsúlyozzék, - A szociáldemokrata "Vorwarts " előbb a "Prager Tagblatt "«ot idézi, raaj d pedig hosszabb kommentárban többek között azt aondja, hogy a Wolff-iroda által továbbit ott jelen­téssel, amely szerint a szállítólevélre rá volt vezetve, hogy a szál­lítmány átrakodás nélkül Varsóba küldendő, a magyar kormány tisztára ^éli moshatni magát, azonban még inkább belemártja magát a tintába, amennyiben igy nyilt an mutatj a, hogy mii jen nagy sülj* helyez a tény­állás elhomályosiiására. Csak a lelkiismeretes német ausztriai vámhiva­t álnokok próbaszemléje utján jutott napvilágra a csempészeti swindli és ezt Magyarországon fegyveres erővel hajtották végre. Milyen érdeke lett volna abban, hogy egy Lengyelország számáa szóló küldeményt ilyen brutálisan óvj on meg a teljesen j ogosult visszatartástél. figyelemre­méltó az is , hogy a budapestiek csak most j öttek rá a Varsóval való dologra, miüt án nyilvánvalóan a Sulovákiába vajé címzés első swindli­je túlságos derültséget keltett, - A "Vorwarts" /6-7/ magyar karikatu* rát is közöl gúnyos megj egyzésekkel« - A "Frankf. Ztg. " /fe-13/ prágai Wolff-távirat a szintén a kisentente beavatkozásáról szól. Ugyanott genfi Wolff-táviratot is közöl, amsly szerint j anuár 4.-én nem érke­zett tiltakozás az ügyben a Népszövetséghez, Genfi diplomáciai körök* ben az a vélemény uralkod ik, hogy az érdekelt kormányok egyike sem fog lépést tenni addig,*:amig a vizsgáJA eredménye, amelyet előrelát­hatólag elfognék rendelni, ismeretessé nem vált, Korai tehát valamely nemzetközi apparátus megmozgatásáról beszélni, - A "Frankf .Ztg. . /4«10/ párisi levelezője a párisi sajténak aat a véleményét közli, amely a M.T. I„. azon j e lantésehez, hogy a Magyarországra érkezett gép­puska-küldemények Lengyelország számára voltak rendeltetve, azt mond-

Next

/
Thumbnails
Contents