Lapszemle, 1928. január

1928-01-07 [1334]

211 intézetnek a részvénytőkéje 1 millió lei alatt van, ezeknél tehát teljesen kilátástalan, hogy betétüzlettél való foglalkozáshoz szükségei alaptőke minimumot a 10 millió leit megszerezzék. Szakemberek számitáa szerint az erdélyi intézetek 75 %-a kénytelen lesz a törvény életbe­léptetése esetén felszámolni és liquidálni. Ennek a romboló következmé­nyét akkor lehet mérlegelni, ha tudjuk s hogr az elsősorban a halálrai­tólt 211 erdélyi pénzintézet az előző esztendő végén alaptőkéjének át­lag hat- nyolcszorosát .összegsserüen 725 millió lei betétet kezel.A ná­ciónál izálás és a földreform, valamint a bányatörvény utjai, most a banktörvénnyel akarják tönkretenni teljesen a kisebbségek gazdasági al­lénál lását.­E£y karácsonyi betlehemes vers miatt is kiüldözik és meg­botozzák az erdélyi magyarokat.-A "Pesti Napló" egy debreceni jelentós közölj amely szerint Gyergyószentgyörgyről egy fiatal ember menekült u­da, akit a román csendőrök megbotoztak és a hatóságok kiutasítottak, mert a karácsonyi Betlehem-járás közben regi magyar betlehemes verset mondott, amelyben a román hatóságok irredentizmust láttak.­Négy málnási szekelyasszonynak a sepsiszentgyörgyi sziguranca előtt törtónt megkínoztatását irja le a "Nemzeti Újság" brassói tudósí­tója. Azzal vádolták a székely asszonyokat, hogy 1926-ban a választás* idején román zászlót csalánnal és bojtorjánnal díszítették,, am iben a román hatóságok zászlógyalázást láttak s most december 28-án a sepsi­szentgyörgyi szigurancán valamennyit véresre verték. A "Nemzeti Újság" kérdezi, hogy vájjon mit szól a müveit Nyugat ahhoz, hogy a román ha­tóságok kilenc évvel a háború után még mindig nők megkinzására vetemed­nek, mert mi emlékezünk,, hogy a bestciai hiénát, aki nőket korbácsol­tatott meg, Anglia megvetéssel kergetett ki a szigetországból. ­Román politikusok tárgyalnak Carol herceggel Parisban.- A "Pesti Hi r i & p« genfi S ava s-jelentést közöl, amely szerint román politi­kusok Genfen át Parisba tartanak, ahol Carol román herceg esetleges ha-

Next

/
Thumbnails
Contents