Lapszemle, 1928. január

1928-01-26 [1334]

értekezlete meg is történt, amelyet megelőzőleg az egységes párt elnö­ki tanácsa tartott ülést s ezen Kállay Tibor előadta álláspont ját,meg­okolta újévi beszédének tartalmát s az elnöki tanács megáll api totta a miniszterelnöknek a múltkori pártvacsorán és az elnöki tanács ülésében elhangzott kijelentései szerint azt> hogy sem a párt felfogása^ sem 't koimány álláspontja nem áll ellentétben Kállay Tibor kijelentésével. A polgári baloldal sajtója tehát hiába igyekezett éket verni a miniszter elnök és Kállay Tibor közé, a mai elnöki tanácsülésen maga Kállay ál­lal totta meg;; hogy semmiben sem különbözik fel fogasa a miniszterelnö­kétől Serédi hercegprímás budai bevonulásáról ós a Kormányzónál, valamint a miniszterelnöknél törtónt látogatásáról az összes lapok részletes msleghangu tudósitást közölnek s közlik,, hogy Serédi herceg­primás csütörtökön délben 12 órakor teszi le a Kormányzó kezeihez az állampolgári hüsógeaküt teljes bíbornoki diszbej Az eskütételnél Wlas­sics Gyula báró a felsőház elnöke és Festetick Tasziló herceg mint zászlósurak működnek közre. Rajtuk kívül rósztvesz az eskütétel cere­móniájánál Bethlen gróf miniszterelnök és Klebelsberg Kunó gróf,­A valorizációs törvényjavaslat részletes vitája széles me­derben folyik a képvi selóházban. Wolff Károly az ellenzék tapsai közt sürgette a valorizációt, Propper Sándor és Sándor Pál szintén módosítá­sokat követelt* Bud pónzügyminiszter visszautasította a szocialista támadásokat, a legszélesebb vita fejlődött az árvák pénzéről szóló szakasznál, Sándor Pál 10%-os valorizációt kórt s amelyhez Wolff Ká­roly is csatlakozott s bejelentette, hogy a fővárosnál indítványt fog tenni ilyen értelemben, Bud János pénzügyminiszter kijelentette.hogy az árvák pénzéval szemben koresni fogja a kérdés rendezését egy másik torvényj ava&Uton keresztül,-

Next

/
Thumbnails
Contents