Lapszemle, 1927. december

1927-12-20 [1333]

Lajost Clevelandban ós ott szóról-szóra végigolvashatja azt a levele-^ zést s amely közte és Borah szenátor között évek óta folyik. Birinyi már akkor dolgozott a magyar ügyért, amikor az "Az Üst" tudósitója csak az amerikai válópörök részleteiről számolt be a magyarországi la­pok hasábjain,­Ugyme lap gróf Bethlennek a Rotheraers-akcióról mondott par­lamenti nyilatkozatával foglalkozik ós rámutat, hogy az napnál vilá­gosabban bizonyitja, hogy a legyőzött, országok vezető embereinek ma nem lehel őszintén beszélniökj hanera a képmutatás köpönyegébe kell burkolódzniok és a külvilág szár-iára szánt nyilatkozataikban meg kell tagadni ok minden közösséget azokkal az eszmékkel és mozgalmakkal, %­melyekkel pedig szivvel-léiékkel egyetértenek, k magyar miniszterel­nök tehát kénytelen megtagadni azt a mozgalmat;, amelyért mint magyar ember lelkesedik. á*P„Magyarság* a gonosz és hazqg béke rovásáig irja, hogy a miniszterelnöknek ilyen furcsa képmutató nyilatkozatot kellett tennie. Egyébként mellékes, hogy hivatalosan nera támogatja a Rotherme» akciót,, - a fő az* hogy ő és minisztertársai magyar emberek és magya­rul éreznek* Minden magyar embernek megnyugvására szolgál, irja a "P. Magyarság", hogy a miniszterelnök kabátjában egyúttal egy magyar em­ber is meghúzódik* aki nagyon jól tudja, hogy mikor és mit kell csi­nálni, ­Az n A,M,Hópszava" A/Lord Rothörmerenek a magyarországi la­pokban raár közölt amabeszódét ismerteti, melyet a new-yorki Szent Ist­ván magyar katholikus hitközség temploaópitő akciójával kapcsolatos ünnepélyén mondott, ­Magyarország gazdasági helyzetének állandó javulását állapít­ja meg a Zinroermann és Forshey new-yorki cég a Pesti Magyar Kereske­delmi Bank legutóbbi j el oitése'alapján, /A.lUíöpsz3va ?*A Külpolitika, • • r:« -,• •« 4<7> ~ rr *a. «V Hogy az amerikai közvéleményből a békeszerződések revízióját illetőiesf hanfirulátváltozás áazlalhatá * a.u »Xi»» k «ki /n/

Next

/
Thumbnails
Contents