Lapszemle, 1927. december

1927-12-20 [1333]

vargók által ugy lát szik, gyenge kéznek mag var ázt at ott. Ami azonban sokkal szomorúbb j, mint maguk a diákzav&rgások, az a hatásuk és azok a kisérő körűimének, amelyek alatt kitörtek. Oradea-Mars alig 6 kilo­méterre fekszik a magyar határtól; még mielőtt a rajtaütésekről szóló jelentések a román kormány tudomására jutottak, Budapesten a magyar kamarában már interpellációkat intéztek e tárgyról a magyar kormány ­hoz és Magyarország helyettes miniszterelnöke ol ^an válaszokat adott, mm — amelyek minden ajánlatos elővigyázatosság mellett minden egyebek vol­tak, mint hizelgés a román közigazgatás számára.. A diákok, vak buzgai" mukban minden tekinteten túltéve magukat , ugyanis tisztán magyar in­tézménvekhea és lakosokhoz is nyúltak, mint ahogyan más keresztény poí gárok is sok esetben moleszt ált attak. Én miután Magyarország egy ebként sem érsz legbarátságosabb érzelmeket Románia iránt , könnyen el lehat gondolni, hogy mit mond és tesz a m jgyar kormány, =?aj tó és közvéle • mény az erdélyi súlyos eseményekhez. Néhány fénypontot is megemlít a tud.sitás a következőkben: Még előbbi diákzavargásoknál, különösen azoknál, amelyek a mult télen az Averescu"rendszer alatt fordultak elő, a hivatalos elhallgatás és a let agad ás összeesküvése a magában­véve kesarü események*! még rosszabbította, ezúttal ugy a kormány, valamint különösen a román intellektuellsk széles rétegei loyális és őszinte álláspontot foglaltak el székkel a szerencsétlen eseményekkel szemben, ügy a kamarában, val-mint a szenátusban interpelláló képvi" selők, nemzetiségi, felekezeti vagy .pártirányra való különbség nál * kül, valamint a kormány maga Duca, Lapedatu és Vintila Bratianu mi­miniszterelnök a rosszalás és a visszautasítás legerősebb hangjait t a" lálták ezen ant i szemit a zavargások számára és felháhörod ottan tilta­koztak ellenük.- Majd ezeket mondja: Miután a zavaréi ás ok egész terjc­delme ismeretessé vált , a kormány Bukarestbea és a vidéken a le ^szi­gorúbb intézkedésekhez nyf.lt, hogy hasonló eseményekét továbbra mag' akadályozzon, A december 10.-i diákünnepet bet iltott ak- és a kormány mindenütt utasított a a katonai hatóságokat, hogy mindennemű zavargást, csirájában fojtson el. _

Next

/
Thumbnails
Contents