Lapszemle, 1927. december

1927-12-19 [1333]

A román diákzavargások ügyében Bethlen miniszterelnök­nek a külügyi bizottságban mondott beszédét ismertetik röviden az Sllenzék, Brassói Lapok 19 és Temesvári Hirlap 18. Ugyan­akkor az Adeverul 17 a miniszterelnöknek a 8 Orai Újság számára e tárgyban adott nyilatkozatáról számol be* A Turul diák-szövet­ségnek a román diákszöve tsághez intézett párba jJcihi vasáról a bukaresti lapok közül az Adeverul 17 és Ouvantul 18 adnak elsőnek hirt, az ide még nem érkezett bukaresti lapokról azonban máris közli az erdélyi Hirlap 19, hogy igen gúnyosan pertraktálják ezt a kihívást. A Ouvantul 18 a maga magyarellenes szellemének megf ele lóén yineg nem nevezett budapesti lap jelentésekre hivatkozva azzal vádolja a romániai magyar pártot, hogy ennek egy külön Budapestre kiküldött megbízottja látta el megfelelő románellenes felvilágosításokkal a magyarországi sajtót s ennek a magatartá­sa alapján az erdélyi magyar sajtó is, amely kezdetben meglehes­sen objektíven tárgyalta a zavargások ügját^ hirtelen erősen tendenciózus beállítással kezdte kezelni azokat. Végül még meg­említendő, hogy az Adeverul 16-ban Livin P.Nasta egy igen pisz­kolódó cikket ereszt meg Magyarország ellen, s ; a fehér ter­ror eseményeinek felelevenítése kapcsán Horthy kormányzót ál­landóan a " vöröá admirális • -ként emlegeti. Az erdélyi birtokperek kérdésében az Adeverul 17 cikke erős román aggodalmat árul el. A lap hivatkozik ugyanis a Daily Telegraphe 7 egy genfi jelentésére, amelyszerint Chamberlain

Next

/
Thumbnails
Contents