Lapszemle, 1927. december

1927-12-19 [1333]

a Maniu-féle nemzeti parasztpárt és a magyar párt magatartásáréi, de annál furcsábbnak találja* hogy a német parlamenti csoport ás általában a szász meg sváb kisebbségek feltűnően könnyedán tet­ték tul magukat az egész ügyön. Ugylátszik erre akar aztán válasz lenni a szász hivatalos Sieb.Dautsch.Tageblatt 17 vezírcikkej.a­mely minden kertelés nélkül nyíltan is bevallja, hogy a szászok­nak a zsidó-kérdés teljesen közömbös valami, nem törődnek vele. Külpolitikai vonatkozásban viszont elsősorban az Adeverul 17 következő jelentése említendői * A Genfbe kiküldött külön tudósi tónk irja, hogy a diákzavargásoknak a nyugat közvéle­ményében keltett hatása egyenesen siralmas. A hozzánk leginkább barátságos kormányok is fel vannak háborodva. A mi kormányrnk ma­gyarázgatásai senkit sem tudtak megnyugtatni* A nyugati világ min­denesetre már aggodalommal figyelte politikai helyzetűnket Fer­dinánd királynak és Bratianu Jonelnek a halála után is, most azon­ban francia hivatalos körök meg varnak győződve, hogy a nagyváradi események csak táplálni fogják azt az angol áramlatot, amely a bé­keszerződés revíziójára törekszik. Még az annyira románbarét Le Temps is akként itéli meg az uj helyzetet, miszerint félő, hogy a nagyváradi események jogcímet szolgáltatnak a revizionista kam­pán^ioz. ^zel szembsr hománia ellenségei viszont óriási módon örvendenek*, Az amerikai sajtó és a nagy angol sajtó, különösen Rothermere lordé,, hasábokat szentel.a zavargások ügyének. B

Next

/
Thumbnails
Contents