Lapszemle, 1927. december

1927-12-14 [1333]

Bethlen gróf miniszterelnök Genfből törtónt hazaérkezése után a "8 Orai Újság* munkatársa előtt nyilatkozott az erdélyi diákzavargá­sokról, Seródi Jusztinián primási kinevezéséről és a numerus clausus módosításáról. Az erdélyi zavargásokra vonatkozólag rámutat, hogy a té­nyek pozitív, konkrét ismerete nélkül most még nem tehette Genfben a nemzetközi fórum előtt a törénteket szóvá, de anélkül, hogy a kérdést hivatalosan tárgyalták volna Genfben élénk megbeszélés tárgyát képez­ték az események a Népszövetség köreiben s ez a közvélemény kialakulá­sára mindenesetre befolyással volt.­Lónyeges a kérdés megítélésénél, mondja Bethlen miniszterel­nöki, hogy az az államhatalom, amelynek kötelessége polgárainak életén, vagyonbiztonságán őrködni, a rendbontásokkal szemben milyen magatartást tanúsított. Ha megállapítható,- hogy a zavargásoknál a román államhata ­lom, a rendőri közegek türelemmel nézték vagy éppen továbbmenve cselek vóleg támogatták a zavargásokat^, akkor feltétlenül megállapítható az is, hogy itt részes az államhatalom az eseményekben. Ha ez a negál] api­tás a szemtanuk, károsultak és sérültek vallomásából lehetségessé vá­lik, beigazolást nyerhet egyben az is s hogy vájjon aulyos mulasztás terheli-e a román államot a szerződésekben vállalt kötelezettségeivel szemben* ffert hiszen a kisebbségek köteles védelméről van elsősorban szó. - A szerződései a kisebbségek részére elet védelmet, vagyonbi­tonságot, oltalmat ós egyenlő jogokat biztosítanak. Amennyiben beiga­zolódik az, hogy a román állami közegeket ebben a tekintetben mulasz­tás terheli, igy ez a kisebbségi jogoknak súlyos sérelmét jelentené, mert elvégre is arra az álláspontra egyetlen állam sem helyezkedhetik*

Next

/
Thumbnails
Contents