Lapszemle, 1927. december
1927-12-13 [1333]
súlyosabb következményei is lesznek, ha beigazolást nyer az a hír, hogy Titulescu külügyminiszter lemond azzal az érveléssel, hogy a most lejátszódott magyar és zsidó ellenes seres erőszakosságok rombadöntik egész munkáját,amely odairányul, hogy a külföld szimpátiáját megnyerje vintila bratianu kormánya számára, üllitőlag éles összekülönbözés történt ez ügy miatt Titulescu és l>uaa belügyminiszter között, mert ritulescu azt hangoztat ja, hogy a belügyminiszternek kötelessége lett volna megtiltani a nagyváradi diákkongrsszszust előretudva, hogy a diáks% lelkében élő antiszemita gyűlölet súlyos kirobbanáshoz vezet. A közvélemény i'atarescu államtitkár súlyos felelősségét is hangsúlyozza,aki elmulasztotta a megfelelő óvintézkedések foganatosítását.A sajnálatos eseményeket és az ennek nyomán támadt hangulatot nagyon jól ki tudja használni a füaninféle nemzeti parasztpárt, hogy ellenzéki kampányát intenzivebbé tegye és nyomatékosan követelje az egész kormány lemondását, amely ezúttal bebizonyította, hogy nem képes az ország belrendjét biztosítani. A Piccolo U budapesti keltezéssel a 8 Urai Újság nyomán közli a hirt, hogy Budapesten le tartoztattak egy i'lorescu nevü romín kapitányt, akit a román hatóságok sikkasztás miatt köröznek. A debreceni lelkes magyar-olasz: baráti ünnepségről részletes tudósítást közölnek még a Lavoro d j-talia és ^orriere d italia 11. A Seccolo 11 meni keltezéssel átveszi az ^sti Kurír ama hirát.amelyszérint Bethlen gróf a genfi tanácskozások után Homftba megy,hogy Mussolinival találkozzék.