Lapszemle, 1927. december
1927-12-01 [1333]
és állásokból, sőt az országból is ki akarjak őket szorítani* Egészen eltekintve attól, hogy a németek Szlovákiában kulturailag nem is állanak a többi nyelvtörzsek fölött, sőt hogy ellenkezőleg, arra a meggyőződésre jut az ember, hogy a magyarok e tekintetben felettük állanak, azt a biztos benyomást is nyertem, hogy a németeknél egyáltalán nin" csen meg a jóakarat arra, hogy az uj cseh-szlovák államban loyálisan működjenek közre,-, Késmárkon és Poprádon az utak rosszak * azonban ennek mm acsehek az okai, hanem ebben az esetben a magvarokj akik ottan a kettős monarchia összeomlásáig a főhatalmat gyakorolták. Amit Cseh* Szlovákia a háború óta elért , az csodálkozásra ejti azt az embert , akinek már a háborúban alkalma volt e területeken járnU Azonban a kisebbségek elégedetlensége mégis aggályos hangulatot kelt az emberben* A németek, különösen ugy Csehország, valamint Morvaország és Szlovákia németéi között egy csúnya dalt énekelnek, amelynek refrainje a következő; "Das ist das Land der Tyrarmei , - Das ist die T schechoalowakei. " De a szlovákok is panaszkodnak, mert küzderáök kell a csehekkel való egyenjogúsításukért. Ezzel szemben azonban a magyaroknak az a vélemó" nyük, hogy a szlovákok nem is képeskk az önkormányzatra, mert ezer évig a magyarok uralma alatt állottak és sohasem tanulták meg a kor mányzást. Én reám a szlovákok jó benyomást tettek 8 Igen elégedetlenek a magyarok. Ami érthető. A régi magyar királyságban az uralkodó réteghez tartoztak, akkor Budapest mozdította őket elő* 3gy olyan városnak, mint Sperjesnekj, már évtizedek óta van vízellátása, ami a T átra-menüi német és szlovák városokban nincsen meg, noha viz a legközelebb* közelségben áll rendelkezésükre. Most a magyarok kisebbségben vannak ós ez fáj. Talán attól tartanak^ hogy őket épp ugy el fogják hanyagolni,