Lapszemle, 1927. december

1927-12-12 [1333]

ablakokat. Banek a jegyzőkönyvnek az aláírásától tették függővé,hogy kap-e kártérítést vagy sem. A bizottság tagjai rátámadtak és arra hi­vatkozva,, hogy a szomszéd szobában tartózkodó őrnagy látta, hogy több zsidó törte be az ablakokat„ a román őrnagy állítását vették dontőnek. A vizsgálatra jellemző, hegy a halálosan megsérült Vajszlovics ellen bűnügyi vizsgálatot indiibottak. Ujabb szemtanuk erősítése szerint a diáktüntetés leszerelésére kivezérelt katonaság tisztjei nevetgélve, cigarettákkal kínálták a diákokat rombolás közbea* Ha egy-egy román ka­tonatisztben felülemelkedett az emberi érzés, azokat épp ugy megtámad­ták és megverték mint a magyarokat. A nagyváradi zsidó hitközség nagy izgalommal tárgyalja azt a körülményt, hogy a tatárjárás idejéből szár mázó s eddig a világtörténelem minden viszontagságai között megőrzött tóratekercset is elégették a román diákok.- A "Pesti Hirlap", az "Új­ság" és "^esti Napló" jelentése szerint az erdélyi magyar párt toiozsvá­rőtt"üléat"wtőtt7"ámelyen kimondották határozatilag, hogy a magyar párt parlamenti csoportja mindaddig felszínen tartja a. váradi és ko­lozsvári eseményeket, amíg a kormány teljes elégtételt nem szolgáltat. Az "Újság" hasábos tudósításokban számol be frdély réraiapjai­ról és többek között azt irja, hogy olyan aljas és bestiális állatias­ságról hull le a lepel, amely az egész világ közvéleményét felháborít­hatja. Bebizonyosodott, hogy a román diákok Na^váradról és Kolozsvár­ról hazatértükben magukkal hurcoltak több keresztény ós zsidó urile­ányt, szerencsétlen serdületlen korú teremtéseket, akik ellen bestiális merényleteket követtek el. A fredeálig magukkal hurcolt lányok közül ötöt a predeáli vasúti állomáson dobtak ki a vasúti kocsiból. A lányo­kat azonnal orvosi kezelés alá vették. Móg megdöbbentőbb, hogy három­négy éves magyar gyermekeket is magukkal harcoltak, akiket pálinkával

Next

/
Thumbnails
Contents