Lapszemle, 1927. december

1927-12-09 [1333]

hetővé teszi* Hogy Magyarország lépésének sikere legyen ennek előfeltétele az, hogy Homániát hasonló szellem vezesse, hogy Uo­mánls kész legyen tárgyalásokra, amelyek a kérdést nem elkenik, hanem megoldják. Most három hónap áll szabadon a tárgyalások le­folytatására, amelyeket az Idő alatt , ha a tul oldalról a tár­gyalás készségét és komolyságát tapasztalni lógjuk, könnyen be lehet fejeznie Amennyiben ez három hónap alatt nem sikerülne. Ma­gyal" ország és Románia között tárgyalás lévén kielégítő ^egoldást találni, akkor az ügy újra a Népszövetség Tanácsa elé kerül ti mind a két fél szabaü kezet tarthat fenn magának arra, hogy jogi téren felvegye a harcot, ugy ahogy azt szeptemberben tette,, mert hiszen a jogi állaspontból egyik fél sem engedett semmit. tízek után Bethlen miniszterelnök kijelenti azt is, hogy a Genfben időző vezető államférfiakkal való tárgyalásai során tájé­koztatni kívánta magát minden olyan kérdésről, auetyefc Magyaror szág külpolitikáját érdeklik* A aagyar-román agrár konfliktust illetőleg a helyzet ma a ma­gyar sajtó genfi jelentései szerint az, hogy Magyarország a Ho­•» "** mm mm mm mm mm mm mmmm mm mániához intézett ajánlata következtében pozícióelőnyhöz jutott. Népszövetségi körökben az a felfogás alakult ki, hogy a román kormány Titulescu betegségét csupán ürügynek használta fel ujabb halasztás elérésére. Aki tud a diplomácia nyelvén olvasni Chamber­. lainnek és a Tanácsnak Bukarestbe intézett táviratából láthatja, hogy az elhalasztás nyomatékos figyelmeztetéssel van egybekötve . A Tanács elvárja, hogy a román kormány alapos megfontolás tárgyává tegye a magyar kormány javaslatát© Magyarország fenntartja jogi álláspontját, próbálja keresni a megegyezés gyakorlati utjá$ a szi­tuáció ma az, hogy Magyarország az engeuékeny fél, akinek magatar­tása általános rokonszenvet kelt.-

Next

/
Thumbnails
Contents