Lapszemle, 1927. december

1927-12-07 [1333]

diákok már Nagyváradra utaztukban elkövettek. Mindeáfelé véresre verték a vonatok zsidó utasait ás az állomások zsidó közönségét. A Boman felé közeledő vonaton a zsidó utasak szaHllait levágták, n-i­sokat pedig kidobtak a robogd vonatból. Kisenev közelében is hasonló jelenetek játszódtak le. Salnici közelében vészfékkel megállították a vonatot, kényszeritették a vasutasokat, hogy vezessák vissza a vonatot az állomáshoz, amikor azt mar elhagyták, és aztán kát cso­portba oszolva, az egyik csoport az állomáson taMlt zsidókat intézte el, a másik csoport besétált a városba és ott verte össze a járóke­<lőket; maga a vonat csak ennek befejztével folytathatta útját. . Pascani közelében több zsidó utast súlyosan megsebesítettek a vere­kedések során. Brassóban betelepedtek a vasúti étterembe s amikor fizetésre került volna sor, fizetés helyett a vendéglőst véresre verték, általában minden vasúti étteremben bőven ettek-ittak, de legfeljebb "rekvirálási nyugtákkal" fizettek. Magának a nagyváradi kongresszusnak első, zavartalan nap­járól még az ilyenkor szokásos tudósításokat közlik 8 Nagyvárad, üj Kelet 6 és Ellenzék 7, /jóllehet, miként az Erdélyi Hirlap alább részletezendő tudósításából kitűnik, a diákok küldöttségileg "megtil­tották az újságoknak, hogy a kongresszusról beszámoljanak"/. Ezek a szokásos tudositások mind még arról számolnak be, hogy a kongresszus 4 - 5000 diák részvételével "fényes ünnepségek között" és "rendzava­rás nélkül" vette kezdetét, de mind már kiemelik az első nap legne­vezetesebb határozatát^ miszerint "a kongresszus egyhangú lelkesedés­sel kimondotta, hogy nemzeti és keresztény szempontból feltétlenül szükségesnek tartja, hogy a romíniai egyetemeken is vezessék be a numerus clausust, s tapsvihar ás éljenzés mellett elhatározta, hogy eziranyban megteszi a lépéseket a kormánynál." Másnap azonban, a frissebb keltezésű Keleti Újság és Déli Hirlap 7 már azt jelentik, hogy Nagyvárad felé megszakadt minden telefonösszeköttetés az ottani diákzavargások miatt* A zavargásokról maeukról ellenben ezek a laook. áno a telefonösszeköttetés hiánya

Next

/
Thumbnails
Contents