Lapszemle, 1927. december
1927-12-07 [1333]
Clewe tábornokot nevezte ki a magyarországi kutató bizottságba. A "Nemzeti Újság" közlése szerint a magyar kutató bizottság elnöke Clewe angol tábornok, akit az "Az Est"-lapok genfi tudÓ3Ítója lengyel tábonoknak mond. . Bethlen miniszterelnök o'tresemann német külügyminiszterrel folytatott beszélgetéséről az összes lapok közlik a genfi jelentést, hogy Bethlen gróf miniszterelnök látogatást tett Stresemann német külügyminiszternél. A "Nemzeti- Újság" közlése szeiint Bethlen általános jellegű tanácskozást folytatott a német külügyminiszterrel, A "Pesfci Napló" genfi tudósitója tudni véli, hogy a magyar-német kereskedelmi szerződési tárgyalásokkal foglalkoztak és röviden érintették az utlevólvizum megszüntetésének lehetőségét is.A nagyváradi román diákkongresszus formális pogrommá fajult. Az összes reggeli lapok, részben a bukaresti Orient-Radio hivatalos jelentése nyomán, részben a határon átszivárgó berettyóújfalui, debreceni és gyulai jelentések nyomán szóváteszik, hogy mialatt Titulescu és kormánya komédiát játszik a Népszövetséggel, az alatt Románia diákjai vógiggarázdálkodják Erdély városait s ez az antiszemita mezbe öltözködött magyar kisebbségellenes tüntetés tegnap a határmenti nagyváradon, a magyar kultúrának ebben az ősi városában formális pogrommá fajult^A román diákkongresszus itt tiltakozott a magyar-román agrárpör ellen,a Rothermere-akció ellen ós a kezdetben antiszemita tüntetéskor! indult zavargások általános magyarellenes tüntetéssé fajultak* a "Nagyvárad", az "Esti Hirlap" cimü lapok szerkesztőségét és nyomdáját? valamint a Katholikus Kör teljes berendezését összerombolták, behatoltak a magánlakásokba, mintegy 40 békés embert véresre vertek. Komoly fórrá ból érkező híradások szerint a tüntetés során két embert agyonszúrtak. Kecskeméti Lipót főrabbi lakását megtámadták ós teljesen összerombolták. E&y magyar színészt, akinek a neve eddig még ismeretlen, leszúrtak, ugy hogy a helyszinén meghalt* Vászlovics Emilt a nagyváradi