Lapszemle, 1927. december

1927-12-03 [1333]

A szerb kormány eltiltotta a Pesti Napló ég a Magyarország bevit e­lét és terjesztését /Obzor 1 / Belpolititika. A szerdai minisztertanácson napirendre került a központi igazgatás­ ról szóló törvény.iavaalat,. A horvát lapok általános megelégedéssel fogad­jak hogy a javaslat az eddigi 1B minisztériumból hatot eltörölt s csök­kenti az osztályok a igy a tisztviselők számát is. Megszűnnek a miniszter­helyettes! állások is s helyükre államtitkárok kerülnek. A javaslat meg­• tiltja a képviselőknek a minisztériumokban való intervencióját is, A Bocs- I megyii Napló /!/ szerint minden miniszter igyekszik saját reszortját meg­védeni a létszámcsökkentéstől s igy erős vitákat jósol a javaslat tárgya­lása 3orán A Pasics-f rakció egyik vezető tagja kijelentette a Hirlap /3/ tu­dósítója előttj hogy ha Miletica Krszta hamarosan nem kerül be a kormány­ka» a Pasics-csopor t kilép a radikális pártból és a legélesebb harcot in­ditja i«g a kormány ellen . A A délvidéki sajtót élénken foglalkoztatja az uj adótörvény melyet a parlamenti adóbizottság keddi ülése tárgyalt. Az ülésen Letica Dusán az állami adók vezérigazgatója bejelentette hogy 14 , 170 000 hektár megmű­velhető föld van az ország területén ami után földadót fizetnek Az adó tartományok szerint igy oszlik meg- "Délmagyarorszdg a Sz rémséggel 8„310CCÍ Horvátország 3,470,000. Szlovénia 1.{5Í30.0O0 Boáznia '3.500,000, A régi Szerbia 3,000,000. Macedónia 7^,000,- Montenegró ;200,OŰO> Dali^acia 1^50000 hektár földdel Az uj e-Jótörvény alapján a költségvetés 600,000 v 000-t irá­nyoz elő földadó cimen A kataszteri jövedelmet holdanként következőleg

Next

/
Thumbnails
Contents