Lapszemle, 1927. december
1927-12-29 [1333]
A kormányválság kérdése állandóan napirenden van. A Déli Mirlap 29 szerint Bratianu Vintila immár hajlandó is lenne átadni a koraáayur almát Maaiuéknak, de osakís olyan feltétellel, hogy mint szakértők líberálispárti érdekeltséggel bíró, bár politikamentes egyének is helyet foglalhatnálak a Maaiu-féle uj kormányban. Írről szöabaa Maniu hallani sem akar, mert ez éppen olyan liberálispárti gyámságot jelentene, amilyen alatt az Averesou-kormány szenvedett. Minden további tárgyalás helyett tehát a nemzeti parasztpárt erős kormánybuktató akciót fog kezdeni, melytől március elejére már sikert is remél Maniu. A kormányválság kérdésével kapcsolatban a román cenzúra működésére jellemző, hogy Maniunak Le Fetit Parisiaa-beli nyilatkozatát, mélyet a budapesti sajtó is már elreferált, hogy t.i, a nemzeti parasztpárt nem riad vissza adott esetben Károly herceg visszahívásától^ sőt a köztársaság kikiáltásától sem, - a Déli lirlap 29, bár egyenest a félhivatalos Viitorulra való hivatkozással, szintén ismertetni, akarta, a cenzúra azonbau irgalmatlanul törölte, csupán a közlemény cinét hagyta meg. De az Erdélyi lirlap Ü8 ugyanakkor zavartalanul lehozhatta az egészet! S^yébként törölt egy részletet a cenzúra a Temesvári lirlap 28-baa még magának Duca belügyminiszternek líeue Freie íresse-boli nyilatkozatából is,