Lapszemle, 1927. november
1927-11-26 [1332]
Benes nyilatkozataival vezetőhelyen foglalkozik a pozsonyi Hiradó /25/ ás Ben03nek a Magyarországra vonatkozóan tett nyilatkozatát bizonyos eredménynek tartja. Már a 10 a esztendőnek kellett elkövetkeznie addig, hogy Benes szavaiban ez a változás álljon be, ttár nem lehet megvizsgálni mit rejteget Benes a szavak mögött s nem Európa számára készült-e ez a nyilatkozat. Ha azonban Benes komolyan veszi nyilatkozatait, akkor nem járulhat hozzá ahhoz a politikához, amelyet a kisebbségekkel szemben folytatnak* A. kormány feje egyetlen egyszer sem nyilatkozott a nemzeti kiaebb3é- gekről e Ezeket a nyilatkozatokat eddig mindig csak Hodzsa tette meg. Addig mig a mostani szellem uralkodik,Benes szavai csak üres szavak maradnak, A lex-Dérer a kassai nagy-megyében. Félhivatalosan jelentik, hogy a kassai nagymegyében a lexDérer alapján 73 magyar állampolgárnak adták meg a csehszlovák állampolgárságot, Dubickv képviselő affér.1e egyre nagyobb hullámokat ver, A oseh szociáldemokrata párt indítványt terjesztett a képviselőház elé, melyben javasolja, hogy a képviselőház parlamenti vizsgálóbizottságot küldjön ki a Dubicky-affér megvizsgálására s ezzel kapcsolatban a maradékbirtokok ügyét is felülvizsgálná a- Dubicky január 10-,-ig szabadságot kért s a ház elnökségének javaslatára a szabadságot meg is adta neki,- A szociáldemokrata Právó Lidu /24/ egy ujabb jegyzőkönyvezelevallomást ismertető Ujabb tanú': Veszély Károly staholi földbirtokos az agrárpárt tagja f akiről egyizben Svarovszky József,a botrány leleplezője előtt Dubicky azt mondta; «So ezt annak a zsidóköJTöknek ugyan csak olcsón csináltuk mego* v eszely vallomásáoól kitűnik - irja a Právo Üdu - hogy a Svehla-pártnak van valamelyes rendelkezési, vagy agitációs alapja ahová befolynak mindazok az ossze g ek > mi ( ^| Á g 0 ^ v ^ 1 #lönbözö magánügyeik-