Lapszemle, 1927. november
1927-11-21 [1332]
A kolozsv ri házhelyek kiosztása körül elkövetett visszaélésekre a szemle már ismételten rámatatott, ^ost az ellenzék 20 arról értesül, hogy e visszaélések nyilvánosságra kerülése alapján a kolozsvári kistisztviselők külön panasszal fordulnak az igazságügyminiszterhezg miután a visszaéléseket bírósági személyek követték el, mint agrárbizák. A biróság mentségéül azonban Grucin kolozsvári táblabíró azt a furcsa érvelést hozza fel ugyanezen lap jelentése szerint* hogy igaz ugyan, hogy egyes birák több házhelyet is jutattak enmaguknak, de ez nem volt törvényellenes cselekedet , mert az agrártörvény megengedi, hogy ahol az igények már kielégítést nyertek és még fannmaradnak ilyen házhelyek, ott a tisztviselők kert gazdaságok céljaifca is kaphatnak további telkeket. Szóvátette a román földreform törvénytelen végrehajtását interpelláció alakjában a szász Brands eh Rudolf is a parlamentben. Az interpellációból azonban nem: közölhetők érdemleges adatok, mert a két német kisebbségi hivatalos lap , a 3ieb..Doiits«h. Tagebiatt és Banater IWstche Ztg. 19 is csak pár rövid sorban tudósítanak róla.2szerint Brandsch arra mutatott rá, hogy főleg Szebenmegye egyes községeiben / fioltau, Tolmesch, Burgsberg és Leschkirch / az agrárhatóságok tisztára soviniszta motívumokból megkárosították a szász kisgazdákat. A textil-áruk behozatali vámját leszállították az Üj &elet 21 szerint, fittől várják a textil-áruk túlzott árának a csökkenését, viszont a belföldi textilipart ezzel szemben ugy kivanják megvédeni, hogy a különböző hatósági rendelésekét ennek a számára biztosítják. K ü 1 p o 1 i t i ka. Ujabb * optáns per " indult Hománia ellen , miként a Sieb.Deiktscn Tageblatt 19 as ide még nem érkezett Diminsata alapján jelenti, libben a perben a konstantinápolyi török-román ve-