Lapszemle, 1927. november
1927-11-19 [1332]
A Ivar oile scu-ügyben ma már csak annyi etalithető .hogy a kormánynak a felkent5 itélét után kiadott ismeretes kommünikéjét a «emseti parasztpárti Junian a képviselőbe ban is s.-óvátette, hogy mi célja volt ezzel a szerencsétlen kommünikével a kormánjCtak, miért sértette meg a katonai igazságszclgáltatást ? Az inter- *' pellnciőra Úica belügyminiszter nyomban válaszolt, még pedig azzal, hogy a kommüniké célja " a h-iyzet tisztásása volt". A másik eclitésre.néltó körülmény, hogy magának, otelian ropascu igazságügyminiszternek a lapja, az ide még nem érkezett Universul szintén feltűnő bírálat tárgyává taszi a hadbiróság ítéletét a Déli Hirlap, CllsG'iSk 19, nagyvárad és erdélyi Hirlap 18 szerint,azt állítva, h#§;y a bíróság nem a szükséges hidegvérrel és nyugalommal hozta meg itéletát,hanem a Manoilescu mellett tanukként szereplő ellenzéki pártvezérek pathetikus fellépése befolyásolta. lártközi megegyezést kivan a kormány francia nyelvű félhivatalosa,az ide nem járó L'indepgridaace az erdélyi hirlap, Temesvári i rl*ap ás Brassói Lapok 19 szerint, ilyen megegyezésre szólítja fel az ellenzéket a politikai helyzet, tisztázása végett, nevezetesen elsősorban a nemzeti parasztpártot, de ezt az invitálást nagyon furcsa módon teszi, mart nyomban meg is fenyegeti ORSZÁGOS LEVEU *K a pártot, ha nem enged a felszólításnak* K.w& ctó A nemzeti parasztpárt bukaresti nagyértekezletét mégis engedélyezi a kormány, - jelenti az ide még nem érkezett Adeverul alapján a üeieti Újság, Déli Hirlap 19 és erdélyi Hirlap 18. &zml szemben azonban az ellenzék 19 éppen azt jelenti, hogy a