Lapszemle, 1927. november
1927-11-15 [1332]
Lapradelle ..a párisi Sorbonne nemzetközi jogtanárát, aki a »agyar-román agrárperek ügyében tudományos meggyőz édesével a magyar igazság mellé élit, az "Action Francaise" hétfői számának közleménye szerint a francia külügyminiszteriem lemondatta a külügyminisztériumban viselt jogtanácsosi állásáról* Az "Action Francaise* közlése szerint Lapradelle a"Temps" 1927* szeptember 5. -i számában megjelent cikke miatt, amelyben a magyar álláspont mellett foglalt állást, váratlanul fel szélitották, hogy vagy lemond a külügyminisztériumban viselt jogtanácsosi állásáról, vagy pedig arról a szabadságáról, hogy politikai és nemzetgazdasági kérdésekben szabad véleményt nyilváníthasson* Az össze mai magyar lapok,közlik a párisi jelentést* hogy Lapradelle hétfőn délelőtt a Sorbonnen tartott előadása keretében felemiitette a magyar-rjj* mán agrárpereket is és a hallgatóság nagy tetszése mellett jelentette ki „ hogy az igazság és jog Magyarország oldalán áll 8 hogy jogi fórum előtt kétségtelenül Magyarországnak kell diadalmaskodnia ebben a kérdésben* A magyar-román agrárperek decemberi genfi tárgyaié sara ..vonatkozólag a "Pesti Hirlap" közli a genfi jelentést, hogy az ideiglenes terv szerint a Népszövetségi Tanács ülésszakának napirendje 14-ik pont jakónt szerepel a román kormánynak a magyar-román vegyes döntóbiróság ügyében a Nemzetek Szövetségéhez intézett megkeresése, továbbá a magyar kormánynak az a megkeresése, hogy a H teáz etek Szövetségének Tanácsa a trianoni szerződés 239-ik szakasza értelmében nevezze ki a magyar román vegyes döntőbiróság két pótbiráját,Millerand jegyzéke Derby Lordhoz a maQrar-francia bizalmas tárgyal ásókról. - A •Magyarság" párisi tudósítója ma a békeszerződések ihamarkődőtt összetákoíásának jellemzéséül idézi Charles Danieltouvolt