Lapszemle, 1927. november
1927-11-12 [1332]
tudomása szerint a radikális centrum egy koncentrációs kormány alakítására törekszik,amelybe bevonják a horvát paraszt demokrata koaliciót is. Élesen kritizálja az u.1 költségvetési tervezete t az ObzorA^A A lap a költségvetés legnagyobb hibájának a nem egységes adóztatást látja. Bámutat arra,hogy a nem-szerb területek elviselhetetlen megadóztatása túlszárnyalja az egyes tartományok teljesítőképességét. A mai tarthatatlan rendszer egyedüli orvoslását a lap csakis az egységes adótörvény sürgős életbeléptetésében látja, illetékes helyen azonban,ugylátszik, egyáltalán nem mutatkozik erre hajlam. Külpo litika. Az összes lapokat élénken foglalkoztatja a most aláírásra kerülő francia-szerb biztonsági ős szövetségi szerződés. A lapok pártkülönbség nélkül rámutatnák a szerződós nemzetközi nagy fontosságára és ellentétben az olass sajtó felfogósával, hangoztatják, hogy a szer ződéa, amely a Népszövetség alapszabályain nyugszik^ tisztára a béke céljait szolgálja,, A Vreme/LO/ e kérdéssel foglalkozva olasz és francia lapok erre vonatkozó cikkeinek közlésére szorítkozik. As Obzor /U)/ vezetőhalyen foglalkozik a szerződéssel, amelynek nagy jelentőségót abban látjsehogy as a jelenlegi status és béke fentartását szol* gálja éa biztosítéka a Népszövetség, ti8 is adja meg a szerződős pacifista jellegét* Az összes lapok közlik Pard üJalgrádi francia követ nyilatkozatát, amely szerint a mos* készülő szerződés csupán ünnepélyes megnyílva aalása a kát állam közti mély és tartós barátságnak* As Obzor /L°/ budapesti lapok nyomán közli, hogy Marinkovlca «áylflh^T tüffgQfömr ntaglk t A üorgsnblatt /lO/ szerint a külügyminisBte* londoniutiának colja mőg ismeretlen* Diplomáciai körökben az a nézet,hogy MjrlnkOvioS londoni utja és Chamberlainnel való találkoeeaa csupán Szerbia békeszeretetének dokumentálását céloa»á