Lapszemle, 1927. november

1927-11-12 [1332]

Bratianu miniszterelnökhöz ujabb nyílt levelet intéz a Cuvantul lü t miután a tegnapi szemlében közvetett forrásból is­mertetett nyiltle velat, mikiint mára kiderült, nem, engedélyezte a cenzúra. 3zt a más cdik nyiltlevelet Naa Jonescu irta. Tudvalevő - úgymond- hogy Ont Bratianu ur $ nagyon érdekli a történelem és elő­szeretettel olvassa Macchiaveit és előszeretettel hasonlítja össze a maga nézőpontjait Oesar Borgia-éivaL. Immár azonban hat hánapja annak, hogy Ön Bratianu Ur, árvette a kormányhatalmat és még a kez­detét sem látni valamilyen kormányzásnak. Mart a megszavazott uj törvények sem jelentenek még kormányzást. Annyi u j nagy probléma van ugyanis nyitva Romániában ezidősze rint, hogy ezeknek a meg­oldásiról kellene valamilyen j?lét adni a kormányzásnak. Szt azon­ban nem l^tni s az ország általános véleménye immár az, hogy. mn­asen urunk. Sddig volt egy urunk s ez éppen ön volt -áratianu ur, jd vagy rossz, az ilyen megítélés mellett nem játszik szerepet, most azonban arról van szó, hogy már nincsen niank#%ész Európá­ban nem létezik még egy ország, akár győztes akár legyőzött, amely ennyire kevéssé haladt volna előre a háború, befejezte óta,mint mi s amelynek ostobább len"3 a helyzeted-min t nekünk. Snnáe oka, hogy immár nincsen urunk. On a 62 esztendejével immár érthetetlenné lett. Qn kezdi immár elveszi ••feni azt, ami eddig legértékesebb tulajdonsága volt: a személyes biztonságát. Saját akaratiból ,de nyilván nem számolva az Sltalánős nyugtalansággal, Qn a trón rend­je körül egy olyan pert kezdett meg, melyet sennifsetre sem tud eredménnyel elvinni a végéig, minthogy az összes titkos erők r. ellen vannak, féfl On mégis végig akarja vinni ezt a pert? Pedig itt joffzczsk Unről, hanem az országról is van szó f Az ország pedig

Next

/
Thumbnails
Contents