Lapszemle, 1927. november

1927-11-10 [1332]

Svehla finisterelnö k nagy beszédet m o ndott a költségvetési bizottság november 8 e-i ülésén* Beszéde elején a parlamentalizmusról és a demokráciáról beszélt,hangoztatta^hogy bármely párttal hajlandó koalícióra lépni, de ellenzékbe ne** ^egy* Azután éttérve a földreformra, hangoztatta, hogy a földreform vég« renajtásában egyetlen európai állam aern dicsekedhet oly eredmények** kel mint Csehszlovákia, A továbbiakban /A Cseszkó Szlovó/S^üoha? m S yehla válasza Rother^erenek* címmel közli Svehla beszédjét,Ref« megjc/ Svehla azt mondotta, hogy szó volt különböző, sőt külföldi akciókról is, azonban minden a földreform ellen intézett akciókban nem szabad mást, csak olj emberek anyagi érdekét látni, akiknek el­ve: Most vagy soha l Kijelentem « mondotta Svehla,-hogy : Soha ! A földreform ellenzőinek regényei mindig csak regények maradnak* Nem intenciónk felhasználni a földreformot a naoionaliaáláshoz„Rn­nek bizonyítéka az, hogy a bérelt földek megváltásában több német mint cseh osztozkodott, A jbót néppárt belső ellenzéke ° A tót néppárt ellenzéki szárnya /Juriga, Tcnanek/ a Národni Listy /8/ szerint bejelentette g hogy „Autonómia* cimen politikai hetilapot ad ki, amelynek kiadója Sznadszky a Szlovák volt szerkesz­tője lesz.- A szociáldemokrata Právo Lidu /8/ értesülőse szerint Hl inkának nem sikerült a párt ellenzékét megnyugtatni» Az ellenz'é­ket Juriga és Tománek képviselők vezetik 0 Svehla ugyan ujabb köl­c sönt nyújtott a néppárt bankjának, a harag azonban olyan nagy a tót néppártban az agráriusok és a cseh néppártiak ellen, hogy ™ég ezen előny és Hlinkának Svehlával való megegyezése sem elégiti ki az ellenzéket„ Juriga és Tománek elégedetlenségüket egyelőre azal juttatják kifejezésre, hogy ellenzéki lapot adnak ki, amelynek ci~ me . Autonómia- lesz, A kormány^ÖJ^S^S^:&«*Á# csak 10 szavazattöbb-

Next

/
Thumbnails
Contents