Lapszemle, 1927. november
1927-11-10 [1332]
azt tartja szüksfgesnek ki emelni, hogy ott a köztársaság kikiáltásáról terjesztettek be indítványt. , Kisebbségi ügyek, A magyar párt mtézőbizottsági ülésen kezdte tárgyalni a párt uj szervezeti szabályzatát, A pártvezetőség, miként a szemle már jelentette, a temesvári üémeth Kálmán vonatkozó tervezetét fogadta sL tárgyalási alapul, maga az intézőbizottsági ülés iránt azonban csak nagyon gyenge érdeklődés mutatkozott az Sllenzék 10 szerint, mert a 140 bizottsági tag közül alig 60 jelent meg. Bernády és társai választási magatartásáról is határoa magyar párt intézőbizottsági ülés? a Keleti Újság 10 szerint. Gróf Toldalaghy Mihály eljárását, aki a pártvezetőség igazoló felhívására egy hosszabb ás ellenséges hangnemű fejtegetéssel felelt, legsúlyosabban elitélta ás őt megrótta. Ugyancsak súlyosan elitélta és megrótta ügron Gábor magatartását is, aki az igazoló felhivásra egy az ilnöki tanácshoz intézett ildomtalan hangú táviratban válaszolt. / Ugy Toldalaghy,mint ügron vonatkozó válaszait a velük rokonszenvezi Ülenzők 10 szősz érint leközli./ Bernády György választási maga tartása fölött, nem határozó, tt az intézőbizottság, miután Bernády időközben is eretwser bejelentette a pártból való kilépését. Bernády Györgynek a Magyar Partból való kilépését különben a Nagyvárad 9 vezércikkben tárgyalja le odakonkludálva, hogy Bar_ náuy tisztára anyagi érdekből folytatott politikát az ismert módon, mert anyagilag mint Marosvásárhely polgármester függő viszonyban van a Bratianu-kormánnyal. Románia els5 református zsinatja vált lehetővé lehet'Wé