Lapszemle, 1927. november

1927-11-09 [1332]

tani koalíciói konnány nyugodt, politikailag okos és sikeres munkát •mm végzett. Ezt Vestarp is helyesli. A német nemzetiek mindent elkövet • nek t hogy a fizetési reformot , a "birodalmi iskolatörvényt és a likvi­dációs károkról szélé törvényt, valamint különösen a büntető törvény" könyvről szóló törvényt is a mostani koalícióval oldják meg. Noha • szándék keresztülvitele komoly nehézségekkel jár, amelyek azonban nem leküzdhetetlenek* Közelfekvő volna'tehát, hogy igyekezzenek az ilyen koaliciáaak, amely igy működött, a választások által többséget biztosi* tani az ilynemű munka folytatására, A centrum már gyakrabban utasította el az ilyen gondolatokat* A Birodalmi Kancellár nyilatkozataiból kivi­láglik, hogy femtartja magának azt , hogy a választások után a szociál­demokratákkal szövetkezik. Az a véleményünk, hogy, mint ezt az utóbbi évek tapasztalatai megerősítik, hogy a Közép csak velünk és nem a szociáldemokráciával teremthet szilárd kormányzati viszonyokat, Ezek­nek sikerei még jobbak és biztosabbak volnának, ha állandóan nem zavar* ná és veszélyeztetné őket a szociáldemokratáknak egyes országokban, különösen Poroszországban való uralma, m m m MAG- YAR ORS Z A 5 fi Ó L» A Kossuth-szobor ünnepélyes leleplezéséről a Tagi.Rund" • - - -- -- -- -- - »—•«-•—•««» schau" /Ö-522/ budape sti O-leveiezője táviratban számol be, megemlít­vén, hogy ez a 74.ik Kossuth emlékének szentelt.szobor Magjeuror szagon és hogy Apppnyi, mint ünnepi szónok Kossuthot, mint a szabadságra és a függetlenségre irányuló nemzeti akarat megtestesítőjének nevezte, tpvábbá hogy az Amerikai Egye sült-Államok követének, aki magyar szavak kíséretében tette le koszorúját, viharos ovációt rendeztek, végül pe­dig hogy a Habsburg-házhoz tartozó három főherceg is koszorút helye-

Next

/
Thumbnails
Contents