Lapszemle, 1927. november
1927-11-30 [1332]
/külföldi kölcsön ás lei-stabilizáció/ múlik egyéb ellenzéki politikai követeléseken /parlament feloszlatása és uj választások egy demokratikus választójog alapján/. A kormányválság kérdésével függnek össze a különböző pártmozgalmi hirek is, melyek a következők: A liberális párt uj elnökévé közfelkiáltással csakugyan Bratianu Vintilát választották meg az összes 29 - 30.-i erdélyi lapjelentések szerint, ahogy eleve tervezték. Argetoianu belépett a liberális pártba, miként a Viitorul 27 nagy lelkesedve jelenti. Argetoianu ugyanis, aki annakidején mint a néppárti Averescu-koimany "vasöklü" belügyminisztere tett bizonyos furcsa nevezetességre szert obszcén parlamenti szereplésével, az Averescu-kormány bukása után elhagyta a néppártot ás a Jorga-féle nemzeti demokrata párttal egyezett meg, majd pedig ezzel együtt beolvadt a Maniu-féle nemzeti pártba, aztán ezt is cserbenhagyta és a jelenlegi kormányban a f öldmivelésügyi tárcát vállalta, mint - pártonkívüli. Manoilescu uj politikai orientációja is figyelemreméltó, miután ő a legutóbbi Károly-per óta igen népszerű lerfct. Most a Déli Hirlap 30 szerint elhatározta, hogy miután Averescu tábornok , mint a néppárt vezére furcsán kétes szerepet játszik a mostani kormányválság kérdésében, végleg cserben hagyja eddigi pártvezérét és a maga hi veivel belép a <Jorg$-féle n enne ti demokratapártba, amely igy az 5 személyével óriási súlyt nyerne-* ífega a néppárt különben is a teljes szét omlásnak megy elébe, miként a ->uv antul 28 irja, mert Averescu tábornok magatartásával a párt nagy többsége elégedetlen s ezek az elégedetlenek a Maniu-féle nemzeti parasztpártba készülnek belépni.