Lapszemle, 1927. november
1927-11-28 [1332]
Bratianu Jonel miniszterelnök halálával foglalkozik természetesen legtöbbet ma is az egész sajtó. A halálesetet immár az elkésetten érkezett 25-26-iki bukaresti lapek is jelentik. Ezek közül a kormánypárti lapok / Aurora, Universül és Viitorul / gyászkeretben jelentek meg, megállapítható azonban, hogy az ellenééki lapok is, gyászkeret nélkül is^meleghangon parentálják el az elhunytat, kinek ismertetik életét, politikai pályafutását, történelmi cselekedetei t,stb. anélkül, hogy valami olyat adnának nóvumként, ami a budapesti lapok vonatkozó közleményeiből nem volna már ismeretes. Mint különálló hang egyeoül a Ouvantul 26 emlitendő meg. Ez a lap egyszerre, négy cikkben is elparentálja Bratianu Jonelt, akitől ez sem tagadja meg a nagy államférfiúi képességeket , de főleg a liberális párt szempontjából értákeli az elhurytat és ezzüL kapcsolatban leszögezi, hogy w a liberálispárt tagjai majd csak ezután fognak ráeszmélni a valóságra, hogy milyen nagy ember volt Bratianu Jonel az ő számukra, de csakis az Ő számukra." Kételyét fejezi ki a lap afölött, hogy a liberálispártban az elhunyt Bratianu Jonel személyét,aki mindig teljesen egyedül intézkedett, majd pótolni tudná Bratianu Vintila, mint a párt uj elnöke. Magát az általános politikai helyzetet is akként itéli meg a Cuvantul ebből a szempontból, hogy Bratianu Jonel elhunytával az ő öccse ,Bratianu Vintila már nem fogja tirsnnikusan rá oktrojálhatni a maga gazdaság-