Lapszemle, 1927. november
1927-11-25 [1332]
mondott beszédét, amelyben többek között rámutatott, hogy Benes állandóan ugy állit ja oda magát, mint aki támogatja a Magyarországgal való megértést. A "Prager Presse" azonban mint a külügyminiszter hivatalos orgánuma következetesen folytatja Magyarország megrágalmazását a Bluma stein-üggyel kapcsolatban is. A kisebbségekkel való jó viszonyt is hi* deti a külügyminiszter és ugyanakkor a Kothermere Lord akciójának ellensúlyozásául könyörtelenül megkezdték az erdő-és földreform végrehajtását. Majd szóváteszi Szabó Lajos munkácsi esperes kiutasítását és hangoztatja, hogy a megtorlásnak ilyen formája méltatlan Csehszlovákiához, amely mindig azt igyekezett bebizonyítani*- hogy a célja a határain belül élő különböző nemzetek kibékítése. Belpolitika. Az a utoa dó ja vaslatot a képviselőház kisebb módosításokkal mef szavazta. Vita nélkül elfogadták az Olaszországgal kötött pénzügyi egyezmónyt. A képviselőház pénteki ülésén kezdi a büntetáaovella^tárgy*- _ lását. Bud pénzügyminiszter a pénzügyi bizottság tegnapi ülésemöszszefoglaló beszédet mondott, amelyben hangsúlyozta, hogy u középosztá# megerősítése a pénzügyi kormány legfőbb törekvése. rámutatott a kormáty szociális feladataira s hogy a népjóléti miniszteri un költségvetését kénytelen emelni, hogy a gyermekvédelemre s a népbetegségek leküzdésén a jövő költségvetési évben legalább 5-1C millió pengő uj tételt állíthassál be. Mindezekre hivatkozva hangoztatta, hogv a valorizációs törvény a kormány álláspontja,, amelyhez szigorúan ragaszkodik, mert nem lehet más álláspontot elfogadni. A_ valj?rá^ácj°j3 jajasljitjJt^ azut^i . _. pénzügyi bizottság általánosságban elfogadta* ~ mm mm mm" mm mm mm «M M *• mm * mm mm mm mm mm mm mm «c mm mm A vármegyei közigazgatási reform körül támadt pártmezgalnakat az "Esti Kurir", az "Újság" iparkodnak ugy beállitani, mintha az egységes párt keretében a centrum és a kisgazdák között mindinkább kiél e-