Lapszemle, 1927. november
1927-11-25 [1332]
súlyosan beteg* Aggodalmat kelt Titulescu gyenge tüdőjére való tekintettel, hogy súlyos influenzája kétőldalu tüdőgyulladással komplikálódűtt. j\_ nemzeti parasztpárt direktóriuma i-íaniu lakásán permanens tanácskozásokat tart,, az bizonyos.* hogy a nemzeti gyász méltóságát semmi féle tüntetésekkel nem fogják rasgzarami. Az eddig érkezett bukaresti jelentések szerint az ellenzéki sajtó is egyértelműen nyilt sajnálkozással irnak az eseményről, amelyet Bratianu váratlm halála okozott. Bratianu Vintila az uj kormány megalakulás* után felkereste Maniut a parasztpárt vezérét. Maniu azonban oly tartózkodóan viselkedett, hogy a kormányban való közreműködésére konkrét ajánlatot sem tehetett neki. Miniu máris kijelentette, hogy a nemzeti parasztpárt semmiesetre sem hajlandó együttműködni a liberálisokkal. A "Pesti Napló"külön tudósitója szerint Maniu két óra hosszat tartó kihallgatáson volt a régenstanácsnál s e kihallgatás után Mmiu elmondta nolitikai barátainak, a hogy az uj kormány csak ideiglenes jellegű, líaniu maga részéről kije• lentette a régenstanács előtt, hogy a paraszt-párt mindaddig nem vehet részt a kormányzásban, ameddig a parlamentet .fel nem oszlatják, ós minden kényszertől mentes választásokat nem irnak ki& hogy a legközelebbi kowoány a hamisitatlan népakarat kifejezője legyen. Eszerint a hirfop rás szerint Bratianu Vintila azt az ajánlatot tette az ellenzéki pártok vezéreinek, hogy herceg ütirbey alakítson uj kormányt, ^oben az esetben a liberális párt is hajlandó volna beleegyezni a kamara feloszlatásába. A régenstanács ugylátszik a nyomást gyakorola pártokra oly irányba hogy koncentrációs kormány alakuljon. Egyébként hétfőig Bratianu temetését követő napig, a pártok f egyvorszünetet kötöttek. Carol hazatórását illetőleg a lapok egyrészt közlik a párisi táviratot, amely szerint néhány párisi lap tudni véli, hogy az ellenzéki pártok Bratianu miniszterelnök halála utón táviratban felszólították Carol herceget, hogy haladéktalanul térjen vissza Bukarestbe. Ugya belgrádi ekkor reprodukálják a lapok a/^Pravda," párisi Jelentésót, hogy Carol