Lapszemle, 1927. október

1927-10-22 [1331]

a Vatikán szerint nem internacionális karakterű, hanem egyszerűen olyan, mely csak a Szentszék és az olasz állam, között kivan közvetlen megálla* podást. "Ez pedig helyes ugy történelmi, mint logikai szempontból is, mert kizár bántó és veszélyea beavatkozásokat és haszontalan kompli­kációkat, 3./Az "Osservatore Homano" cikkeiből joggal lehet azt a kö­vetkeztetést levonni, hogy a Szentszók politikai és juridikus függet­lenségének kérdése nem kapcsolódik szükségszerűen territoriális termé­szetű el ő felt étel ékhez* Evidens , hogy Itália szempontjából nem lehetne semmiféle disvkussio tárgyává tenni az 1870.-ben megszűnt világi hatalom visszaállítását , még csak legcsekélyebb mórtékben sem és ez vólemó ­nyünk szerint megmérhetetlen előnyt jelent a római egyház morális pres» tizsének. 13z utóbbi napok sajtómanifosztációi után a fasiszták, ameny­nyiben valóban afc állam hatalmának és erejének öntudatával bÍrnak, kell, hogy elkerüljenek mindenféle helytelen interpretálást és különösen két olyan állásfoglalást , amely egyformán távol áll a valóságtól. És pedig kerüljék azoknak állásfoglalását, akik dogmatikus erővel hangoztatják a római kérdés megöldásáiak lehetetlenségét , de kerülj ék a zokét is, akik azt hiszik, hogy a kérdés könnyen és gyorsan megoldható»A törté­nelemben nem volt olyan csomó, amelyet meg ne oldottak volna vagy tü­relemmel, vagy okossággal, vagy erővel. Igy van ez a római kórdósben ia A fasi szt a rezsim, amelynek még az egész XX. század rendelkezésére áll, sikeresen foghat egy csomó kibogozásához aibélkül, hogy le kellene mon­dania az állam fundamentális jogairól és sikerüli fog neki az, ami a demoktfata-liberalizmusnak többszörös próbálkozás után sem sikerült, A konV-luzio ez: a feladat nehéz, de nem lehetetlen* Crispi emlékének megünneplésére készül a fasi szt a Itália. Az emlékünnepélyen, melynek szinhelye Palermo lesz és amelyen a király is rósztvesz , kifejezésre fogja juttatni a fasiszta Itália tiszteletét

Next

/
Thumbnails
Contents