Lapszemle, 1927. október

1927-10-19 [1331]

IbfcY évi október hó ia-iki lapok. Italia. A legutóbbi minisztertanácsi ülés lefolyásáról terjs del­mes tudósításban számolnak be a 18-iki lapok. Bevezetőnek uursolini miniszterelnök ismertette a belpolitikai helyzetet és különös figyel­met szentel a lakás és földbérletek témájának,amelyről pontos sta­tisztikai adatokkal illusztrált Deszámolói adott. Itt kiemelte,hogy amikor uz arra hivatott bizottságok a bérletek ügyét és a-z itt fel­merült ellen té tekét a legnagyobb körültekintéssel és elismerés remél tó buzgósággal rendezik* egyben azt a célt szolgálják, hogy a munkanélkü­liség a megengedett határt tul ne lépje. Bejelentette,hogy október 30-án méltó keretek között fogják ünnepelni a fascizmus uralomra­jut^sának évfordulóját, november 6-án pedig a világháborúban kivi­vott olasz győzelem emlékét* 3zzal aztán hosszú, időre lezárulnak az ünnepségek és különösen hangsúlyozza,hogy szüneteljenek mindenfele évforduló ünnepségek, ceremóniák, felavatás ok, kis és nagy centennáriu­mok,valamint mindenféle kaliberű ünnepi beszédek, hogy a hatóságokat ne vonják el a fokozottabb kötelességteljesítés munkáját ól, mert nem­csak pénzzel, hanem az idővel is gazdálkodni kell. Utána gróf Volpi pénzügyminiszter részletes tájékoztatást adott az ország gazdasági és pénzügyi helyzetéről,valamint az államháztartás mérlegéről. A pénz­ügyminiszter nem kevesebb mint 19 gazdasági és pénzügyi természetű javaslatot terjesztett a minisztertanács elé,amelyeket az elfogadott. Az ülés végén ismét Mussolini miniszterelnök külügyminisztsri minő­ségében a kormány részről külállamokkal létesített nemzetközi kon­venció végrehajtására vonatkozólag terjesztett elő 10 pontban Össze­ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents