Lapszemle, 1927. október
1927-10-19 [1331]
nem najianaoK uralomra juuiami maguK ieiei*. a magyarság meg a us»ta tót vidékekekn is több szavazatot nyert, mint a megelőző községi választásoknál. - A "Pesti Napló" prágai tudósítója jelenti* hogy a magyar kéresztónysaociaTista"párt nagy erőgyarapodásra tett szert, ífezsnyon, Nyitrán, Nagyszombatban, Eperjesen, Zsolnán, Besztercebányán.Pozsonyban 10.781 szavazattal 11 mandátumot szereztek, ezzel szemben a tót néppárt csak 2.922 szavazattal 3 mandátumot, a többi cseh párt pedig beleértve a magyar szociáldemokratákat is mindössze 13 mandátumot szereztek. Igy aztán Pozsonyban 11 magyar, 7 német községi képviselő 16 cseh-tóttal áll szemben, ehhez járul 8 kommunista és 3 zsidó. A magyar keresztényszocialisták tehát igényt tarthatnak az első helyettes polgármesteri állásra. Magát a polgármestert a kormány nevezi ki. Kassán amagyar keresztényszocialistáknak 11, a magyar nemzeti pártnak 7 mandátum jutott s ha hozzászámítjuk a kommunisták 9 mandátumát akkor Kassán 27 ellenzéki községi képviselő áll szemben a különböző cseh pártok 17 képviselő jó vei. A genfi roagyar-os&trák vámrevizios tárgyalások.- Az "Újság" közgazdasági rovatában irja, hogy Genfben a magyar és az osztrák delegáció tagjai között megkezdődtek a magyar-osztrák lisztvámok körüli tárgyalások. Uagyar részről Nickl Alfréd köt. tanácsos, Fsrency Izsó kereskedelemügyi és Póchy Tibor fdlcQüvelésügyi tanácsosok tesznek résá A magyar delegáció tagjai Genfből Belgrádba utaznak, ahol folytatják a már megindult kereskedelmi szerződéses tárgyalásokat.A batönyai magyar-román határincidens.<r A "Magyar Hirlap" batonyia tudósítója jelenti, ho& egy román natárőr magyar területen agyonlőtta Hári Demő 19 éves lakatossegédet, aki egyik batonyai birtokosnál mint traktorkezelő volt alkalmazásban. Hári Dezső vasárnap délután a batonyai határban sétált * egyszer csak szembetalálta magát egy határőrrel, aki fegyvert fogott rá. A magyar lakatossegéd hiába iparkodott jelekkel megértetni, hogy magyar területen áll, a román na tár ér 1« akarta tartóztaui, amire a lakatos letepert* a határőrt és fut-