Lapszemle, 1927. október

1927-10-12 [1331]

A most lezajlott konzervativ és munkáspárté konferenciák eredményeit összehasonlitva a Daily Telegraph 10, rámutat arra, hogy a konzervativek a két legfontosabb programmpontot a közel jövőre, a lordok házának reformját és a női szavazati jog kiterjesztését, teljes egyhangúsággal fogadták el, a pártban nyoma se volt az ellentéteknek. Ezzel szemben a munkáspárti konfe­rencián a vezérnek MacDonaldnak vezetőszerepe egyáltalán semmi és pártegy­ségről szó se volt. Mig MacDonald a fokozatos megvalósítás elve mellett van vele szemben Maxton erőteljes szocializmust akar és a konferencia tényleg újra felvette a programmba a bányák államositásának tervét. Ehhez járul egy csomó szocialista csodaszer, igy egy uj nehéz pótadó terve, amelyet ezúttal nem az adósságok csökkentésére akarnak fordítani, mint eddig tervezték, ha­nem szociélis célokra. A Manchester Guardian 7 meglepve látja, hogy a kon­zervativeknek sikerült megegyezni a lordok házának reformját illetőleg, de reméli, hogy a vita folyamán, amikor részletekre kerül majd a sor, ki fog tüühi a nézetek ellentéte,, A Daily Herald 10 hangsúlyozza, hogy íme a munka párt tűrhetetlenül ragaszkodik szocialista elveihez, igy a bányák államosí­tását illetőleg is és a Manchester Guardian korán örült, amikor azt hitte, hogy a munkáspárt liberálissá higitja programiig ét. Most már a Daily News hangja is támadó és Garvin cikkeiben fölteszi a pontot a Daily News i-jére. A gazdákat azzal fizeti ki a Times 10, hogy a rossz időjárásért és' a rossz termésért a kormány nem felelős, hogy a kormány semmit érdekükben nej t ehet és leghelyesebb, ha maguk próbálnak segíteni magukon. A Daily Chronicle-nek 710/ fáj, hogy még az elfogulatlan Garvin' is a;: ­irja a liberálisokról, hogy nekik soha birodaki politikájuk nem volt. Ha a liberálisok nem is hajlandók a védvájarendszeit behozni a gyarmatok kedvéór irja a lap, azért ez nem bizonyítja, hogy birodalmi politikájuk nincs, a : téuelemből hivatkozik példákra, hogy a liberálisok nagyon sokat tettek a birodalomnak, mig a legnagyobb hibát e politikában, az amerikai gyarmatok elidegneil . konzervativ komíf&V tette- ORSZÁGOSU5VÉLTÁR * K szekció

Next

/
Thumbnails
Contents