Lapszemle, 1927. október
1927-10-12 [1331]
1927 évi október hó 11-12-iki lapok. Belpolitikáé A f öld re fornr visszaélés akről intézett kérdést a Nagyvárad 11 Argetoianu földivé lésügyi miniszterhez, kapcsolatban azzal, hogy ezekről a visszaélésekről,miként a szemle is közölte mindig , igen sok szó esett nemrégiben:* A miniszter válaszként azzal igyekezett szépiteni a dolgot, hogy n a visszaélések nem voltak olyan nagyok. Voltak visszaélések, de azokért majd méltó büntetést fog statuálni a minisztérium. Mindenhol akad olyan tisztviselő, aki visszaél azzal a hatáLómmal* amelyet az államhatalom ráruház, itt is csak gyesek megtévelyedéséről van szó. nem általános rendszerről. * Külpolitika. Az ujabb német-román tárgyalások ügyében,melyeket a szemle már jelzstt, a Dali Hirlap 12 röviden közli az ide nem járó Politita egyik jelentését, mely szerint a üukarestbe érkeze" német delegáció vezetője Straus , a Deutsche Bank igazgatója lesz. Az európai Dunabizottság és Kománia konfliktusát melyet tudvalevőleg most tárgyal a hágai nemzetközi döntőbiróság, az Ellenzék és Brasrői Lapok 12 immár szintén szükségesnek látják ismertetni. Az ügy v melynek lényege, hogy Románia máról-holnarpra kétségbevonta az európai Dunabizottság hatáskörét a ^alatz brailai szakaszra , e lapok jelentése szerint nagyon kedvezőtlenül áll Hágában. A Brassói Lapok azonban máris jelentik, hogy diplomáciai körökben tudják,miszerint Kománia már be jelentette, hogy a reánőzve kedvezőtlen döntést nem fogja akceptálni.