Lapszemle, 1927. október

1927-10-11 [1331]

sereg megszervezésének élére, A "Magyarság" többek közt azt irja, hogy a történelem sohasem fogja tőle elvitatni azt az érdemet? hogy azzal a kétes értékű hadsereggel nemcsak sikeres hadmüveleteket hajtott végre, hanem Bártfátg és Léváig vetette vissza a számban és felszerelésben na­gyobb cseh erőket. Mi tagadás benne s ő volt az utolsó magyar hadvezér, aki az integritásért harcolt s a akinek hadi teljesítményei dokumentál­ták, hogy a Duna-völgyében a magyarság az egyetlen erős tényező, amely­re rendet teremteni és uralkodni hivatva van.­A lakásfelsabaditás e-Ibalasztásának készülő tervezete körül ujabb izgalmas polémia indul meg a sajtóban.A háztulajdonos érdekeltsé­gek arra hivatkoznak* hogy a szanálási törvény kötelezi a kormányt a i novemberi lakásfel szabadi tásra, ezzel szemben a lakó érdekeltségek Vass Jézsef népjóléti miniszter aug. 30-i nyilatkozatára hivatkoznak, amely­ben elismerte, hogy a mostani lakásviszonyok között feltétlenül megfon­tolás tárgyává kell tenni a lakásforgalom felszabadításának elhalászta sát.A Borsos Jtodre által kidolgozott uj lakásrendelet tervezetéről ed­dig különbözői kombinációk jelentek meg a lapokban, iígyik verzió sze­rint a pénteki minisztertanács elé kerülő uj lakásrendelet a jövő év novemberére tolja ki a lakásforgalom felszabadítását, másik verzió sze­rint , csak az-egy,két, hárok-szobás kislakások kötöttségét tartja fem a kormány. Ezek a híresztelések azonban nagyobbrészt csak találgatások amelyekkel szemben az "üjság" fenntartja eredeti értesülését, hogy a Borsos-féle tervezet szerint a lakásforgalom felszabadítását a jövő óv novemberére halasztják azzal a módosítással* hogy 1927.novemberében mii den háztulajdonos felmondhat egy lakójának, ha idáig nem tudott beköl­tözni a saját házába s igy minden háztulajdonos 1928.május 1-én tár beköltözhet a házába.-

Next

/
Thumbnails
Contents