Lapszemle, 1927. október

1927-10-01 [1331]

lataentl. többséggel rendelkeznék, amely állana i 100 radikális ből/Vukicae­vica-frakció/, 36 demokratából /karinkovics-frakció/* 18 muzulmán párti­ból, 20 szlovén- ós 6 nómetpártiból. A demokrata blokk szüksége 3 3égét már csak a Pribicsevica-párti Rijecs /&8/ hangoztatja,de ez is abban a formában,hogy ennek megalakitá­sa nagy nehézségekbe fog ütköani. ^nnek alsó etappeját a demokrata pártok agyesülö3ébon látja. A középiskolákat beszüntető kormányrendelet folytán felkorbá­csolt kedélyek még mindig nem csillapodtak le. Az ellenzéki Rijecs/28/ és Hrvat/48/ közlése szerint eddig több mint 30 küldöttség kereste fel a kormányelnököt ¿3 közoktatásügyi minisztert áa erélyesen tiltakoztak arrendelet ellen, követve anna$: visszavonását. A közoktatásügyi miniszter nyilatkozata szerint a kérdést minisztertanács elő viszik. Markovio3 Bogdán pénzügyminiszter nyilatkozik a következő évi költségvetésről, hangsúlyozva azt,hogy e költségvetés a takarékossági elv alapján épül fel s feltétlenül kisebb lesz az előbbinélAreme ^/kilátás­ba helyezi^ hogy az adóterheken is könnyíteni fog« A 2^-iki lapokban az érdeklődés központiába n Davidovics demokra­ ta pártvezérnek b.ielinal beszéde áll, amelyet politikai körökben külön­bözőképen kommentalnakc Beszédében a pártvezér hangoztatta a demokrata párt egységét^, amely szerinte sohasem volt még olyan nagy mint ma« A de« mokrata zajednica -ugjaond- ma 80 mandátumot számol,aiüely számottevő tényezőt képez a politikai életben. Áttérve a demokrata pártok egységesi tésének eszméjére, hangoztatja azt, hogy a zajednica részéről nyitva ál­lanak az ajtók a pártok egységesítésére. Szerinte nincs messze már az idő,amikor a demokrata zajednica 100 t majd pedig 150 képviselővel fog rendelkezni. Szerbiát demokratikus alapon gondolja berendezni. A válasz­tások lefolytatására nézve sajnálattal állapítja meg,hogy azok noa foly­tak le azzal a szabadsággal,amilyennel azt szerették volna. Szt illető­leg, pártjáról elhárít minden felelősséget. A választások eredményével nincsen megelégedve. Szerinte pártja több mandátumra számított. Rátérve a koalició kérdésére kijelenti,hogy pártja to ábbra is bennmarad a koali ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents